Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1875
9.2 Az 1875. évi április hó 22-én folytatólag tartott közgyűlés jegyzőkönyve - 328. Birgl Jakab óbudai házának bérbevétele iskola céljára
151 [Határozat] A fővárosi biz. közgyűlés annak kijelentése mellett, hogy addig is, míg újabb előterjesztések alapján a kormány azon helyzetben leend, hogy a II. ker. állami reáltanoda épület fenntartási- és a szolgák részére esedékes évi költségeket az állam terhére átvehetné, fenntartja a fővárosi trvhatósági [törvényhatósági] szervezet VI. r. 10. §-ban a belügyminiszter által is elismert azon jogot, hogy a kérdéses költségek elvállalását a főváros annak idejében az államtól jogérvényesen ismét kívánhassa; a II-ik ker. állami reáltanodánál alkalmazásban lévő három szolga fizetését – a többi tanodai szolgák fizetéséhez képest, vagyis évi 420 forintra – és amennyiben természetbeni lakással nem bírnának, évi 120 forint lakbér illetményre 1875. évi januártól kezdve felemeli; és ugyanoda egy újabb ( negyedik ) rendes fizetményű szolgai állomást szervez; ezen fizetés felemelés és szervezés által kijelölt rovat terhére ezennel megszavaztatik. A tanács előterjesztésében felhozott további indokok alapján, határozatilag kim ondja a közgyűlés, hogy a szóban forgó reáltanodánál – a fővárosi házipénztár javára – könyvtári járulék címén eddig szedett egy forintnak beszüntetése mellett, a jövő 1875/1876. tanévtől kezdve a beiratási díjat a mostani 2 forint 10 krajcárról minden tanulótól, minden tanévben szedendő és egészben a fővárosi házipénztárt illető 4 forintra, a tandíjat pedig, melyek teljes fele az állami pénztárt illetendi, a mostani 10 forint 50 krajcárról évi 20 forintra a maga részéről felemeli, illetve ezen határozat hozzájárulásához a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr felkéretni határoztatott. Az előlemlített, vagyis a 4. szolgai állomásnak újból lett szervezés ére vonatkozó határozatnak jóváhagyása végett pedig – az összes tárgyirat felterjesztése mellett – a m. kir. belügyminiszter úrhoz felterjesztés intéztetni határoztatott. 328. Birgl Jakab óbudai házának bérbevétele iskola céljára [179.] [Előterjesztés] Tárgyaltatott a tanács f. évi 12.764. sz. előterjesztése az óbudai (III. ker.) iskolák elhelyezésére szükséges helyiségek kibérlése iránt. [Határozat] Az óbudai iskolaszék és fő városi tanács javaslata alapján a közgyűlés elfogadja Birkl Jakab ajánlatát a III. ker. Nyár utcai 190. sz. házának iskolai célokra kibérlése iránt a következő feltételek mellett: a főváros Birgl Jakabtól, mint háztulajdonostól bérbe veszi ennek a III. ker. Nyár utcában 190. sz. a. fekvő egész házát f. é. augusztus 1-től számítandó egymás után következő három évre, azaz 1878. évi július 31-ig évi 2300 forint, azaz Kettőezerháromszáz forint évi bér mellett. A házat terhelő adókat és bármi néven nevezendő pótlékokat bérbeadó háztulajdonos tartozik viselni, a községi házbérkrajcárokon kívül, melyek alól ezen bérlet tartamára a ház felmentetik. Bérbeadó háztulajdonos a házat a főváros használatára teljesen jó karban tartozik átadni. Ellenben a főváros a netalán általa szükségesnek talált átalakításokat és belső javításokat saját költségén fogja eszközölni, 's a bérlet lejártával az épületet előbbeni állapotában tartozand bérbeadó háztulajdonosnak visszabocsájtani. Az átalakítási költségekre a tanács által előirányzott 1495 forint 49 krajcár 's a házbérletből ez évben esedékes 1150 forintnyi bérösszeg, összesen 2645 forint 49 krajcár, azaz Kettőezerhatszáznegyvenöt forint 49 krajcárnyi szükséglet az óbudai iskola építkezésre ez évben megszavazott 60.000 forint terhére előlegképpen engedélyeztetik, 's a tanács utasíttatik, hogy ezen összegnek az 1876. évi költségelőirányzat kapcsán leendő megtérítéséről gondoskodjék. Miről a számvevőség feljegyzésül jk. kiv. [ jegyzőkönyvi kivonaton ] a tanács hátiratilag a szerződés megkötése 's a további intézkedés szempontjából értesíttetik.