Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1873
7. 1873. december 10-én tartott közgyűlés jegyzőkönyve - [89.] 99. Fischer Mór folyamodványa telekbérleti díj leszállítása tb.{} - [90.] 100. Régi Váci úti temetőből való áttemetkezések határidejének meghosszabbítása tb. tanácsi előterjesztés{}
84 [Határozat] Kitseer Sámuel épületfa kereskedő kérelmének hely adatván, részére a város tulajdonához tartozó vizafogói telkekből 2720 -ölnyi terület évenkint fizetendő 500 ft azaz: ötszáz frt bér mellett 1874. január 1-jétől számítandó 6 évre épületfa lerakodási telepért – a nyilvános árverés mellőzésével, miután a kérdéses telkek bizonyos célra t. i. épületfa kereskedések elhelyezésére kiszemelve lévén, élénkebb verseny különben sem várható, következő feltételek mellett haszonbérbe átengedtetni határoztatik; hogy köteles bérlő a kérdéses telket saját költségén bekeríttetni, hogy amennyiben a városnak a szóban forgó telekre a szerződési idő lejárta előtt szüksége volna, köteles a kerítést, valamint a telken netalán ideiglenesen létesített építményeket minden kártérítési igény nélkül eltávolítani, végre hogy bérlő a mondott telekhez vezető útnak a város általi jókarban tartását vagy annak kiépítésére igényt nem tarthat, mely határozat további intézkedés végett a tanácshoz utasíttatik. [89.] 99. Fischer Mór folyamodványa telekbérleti díj leszállítása tb.{} [99.] [Előterjesztés] Tárgyaltatott Fischer Mórnak f. é. november 22-én 747. számú végzéssel előterjesztett folyamodványa épületfa kereskedési telepéért járó bérének lejjebb szállítása iránt. 144 [Határozat] Fischer Mór épületfa kereskedő kérelmének hely adatván, részére a város tulajdonához tartozó vizafogói telkekből 2000 -ölnyi terület évenkint fizetendő 400 ft azaz: négyszáz forintnyi bér mellett 1874. évi január 1-jétől számítandó 6 évre épületfa lerakodási települ – a nyilvános árverés mellőzésével, miután a kérdéses telkek bizonyos célra, t. i. az épületfakereskedések elhelyezésére kiszemelve lévén, élénkebb verseny úgysem várható – következő feltételek mellett átengedtetni határoztatik; [t. i.,] hogy köteles bérlő a kérdéses telket saját költségén bekeríttetni, hogy amennyiben a városnak a szóban forgó telekre a szerződési idő lejárta előtt szüksége volna, köteles a kerítést, valamint a telken netalán ideiglenesen létesített építményeket minden kártérítési igény nélkül eltávolítani, végre, hogy bérlő a mondott telekhez vezető útnak a város általi jó karban tartására, vagy annak kiépítésére igényt nem tarthat. Jelen határozat további intézkedés megtétele végett a tanácshoz utasíttatik. [90.] 100. Régi Váci úti temetőből való áttemetkezések határidejének meghosszabbítása tb. tanácsi előt erjesztés{} [99.] [Előterjesztés] Tárgyaltatott a tanács előterjesztése a felhagyott Váci uti temetőből való áttemetkezések iránt kitűzött határidőnek meghosszabbításáért. 145 [Határozat] A közgyűlés a fővárosi tanács előterjesztését helyeselvén, a volt pestvárosi közgyűlés f. é. 39.198. sz. a. kelt határozatával, a régi ferencvárosi és Váci úti temetők sírboltjai betömetésére és a temető megszüntetésére f. é. december hó 1-jéig kitűzött határidőt 1874. április 1-jéig meghosszabbítja. Miről a városi tanács további intézkedés végett értesíttetik. 144 Ld. a 98/1873. kgy. sz. pontot! 145 Pest városi; A mai Váci út–Taksony u.–Lehel út által határolt területen, a XVIII. század utolsó éveiben megnyílt régi Váci úti temető Pest első központi temetője volt. A későbbi Haller tér területén a ferencvárosi temetőt a XIX. század elején nyitották meg. Budapest Lexikon.