Budapesti Czim- és Lakásjegyzék, 1914 (26. évfolyam)

7. rész - VIII. Hírlapok és Folyóiratok

Hírlapok. 853 Hírlapok. E szaklap 49-dik évi fennállása óta a hazai jogi irodalomnak oly lendületet adott, hogy jogosult önérzettel liivatkozhatik eddigi működésének eredményeire. A gya­korlati irányt tartva első sorban szem «lött, a törvénykezés minden ágát figye­lemmel kíséri. A Magánjogi- (szerk. : Gottl Ágost, curiai tanácselnök), Hiteljogi• (szerk.: <\r. Gallia Béla, keresk. és váltótszéki biró), Büntetőjogi (szerk. : Vargha Ferencz, kor. iigyészliely. és dr. Lengyel Aurél, kir. al­járásbiró) és Közigazgatási (szerk. : dr. Marschalkó János, itélőtábl.biró) Döntvény­tár czimü könyvalakban megjelenő mellék­lapok évenként több és több határozatot tesznek közzé s nem sok idő múlva eljutunk azon, minden művelt állam jogirodalmi kö­zegei által első sorban szem előtt tartott czélhoz, hogy a legfőbb birósági irattár­ban a nyilvánosság behatásától elvonva egyetlen egy csak némileg is figyelmet ér­demlő itélet se maradjon. A curiai és táb­lai ítéletek kapcsán a szerkesztőség utal az ugyanazon tárgyú előbbi közlésekre s egy­szersmind lehetőleg feltünteti i határoza­tok közt felmerült eltéréseket. A Törvény­kezési Szemle az egész magyar judikaturát elvi alapon összefoglaltan tünteti elő és ugy a birósági határozatokat, mint a homá­lyos és vitás törvényhelyeket hazánk leg­kiválóbb szakférfiainak közreműködése mel­lett feldolgozza. A Külföldi judikatura és Nemzetközi Szemle czimü rovatok a kül­föld jogéletének lehetőleg teljes képét nyújt­ják. A Jogtudományi Közlöny a mellék­letek szolgáltatásával a legolcsóbb és e mellett legterjedelmesebb jogi szaklap. A Jogtudományi Közlöny szerkesztősége a felsőbíróságoknál függőben levő ügyekről az előfizetők kérdésére postafordultával leve­lezőlap útján díjtalanul értesítést ad és az elintézést figyelemmel kiséri. Előfize­tési feltételek: egész évre 24 kor., félévre 12 kor., negyedévre 6 kor. Kereskedelmi Jog. Szerk.: dr. Szente Lajos. Szerk. és kiadóhivatal: V, vi­segrádi u. 14. Tel. 71 65. Közbiztonság (Rendőri Lapok). Fe­lelős szerk. és kiadótulajd: Mezei Sándor. Szerk. és kiadóhivatal: YI, Teréz-körút 25. Közigazgatási Közlöny. Főszerk.: Fe­rényi Antal. Fel. szerk. ós laptulajd. : Karácsony Gyula. Szerkesztőség és kiadóhivatal: YH, István-út 41—43. Tel. Józs. 30—92. Kir. Közjegyzők Közlönye. Szerk.: dr. Hoütscher Szigfrid. Kiadó: A köz­jegyzők országos egyesülete. Szerk. és kiadóhivatal: YI, Andrássy-út 1. Tel. 27—50. Központi Ertesitö. (Hivatalos czéglap.) Kiadja a kereskedelemügyi magy. kir. minisztérium. Fel. szerkesztő : dr. Szüry János. Szerkesztőség: H, lánczhid-u. 3. Kiadóhivatal: Pesti könyvnyomda r.-t., V, hold-u. 7. Községek Lapja. Fel. szerk. : Kaszás Béla. Laptul.: A Községek Lapja lap­vállalata. Szerk. és kiadóhivatal: YI, Teréz-krt 40. Községi Biró. Szerk. és kiadó: Hoff­mann Mihály. Jogi szerkesztő: dr. Strasser Sándor. Szerk. és kiadóhiv.: YI, Andrássy-út 2. Tel. 28—87, Községi Közlöny. Szerk. Uszkay Bálint. Szerk. és kiadóhivatal,YI, gyár-u. 40. Tel. 25—72. (Községi nyomda). Községi Szemle. Fel. szerk. és kiadó­tul. : Dudits Pál. Szerk. és kiadóhiv.: IY, Ferencziek tere/7.Tel. 149—90. Magyar Jogászegyleti Értekezések. Szerk. dr. Meszlény Artúr. Kiadja a Magyar Jogászegylet. Kiadóhiv. : V, Szemere­utcza 10. Magyar Jogász-Ujság; melléklete: a « Judikatur a», felsőbb bíróságaink joggyakorlatának gyűjteménye. Szer­keszti és kiadja: dr. Barna Ignácz és dr. Bósa Ferencz,IV, reáltanoda-u. 18. Magyar Jogélet. Jogi és ügyvédtársa­dalmi közlöny. Fel. szerk. : dr. Bako­nyi Pál ügyvéd. Kiadóhiv.: YI, Iza­bella-u. 81. Szerk.: YI, gyár-u. 1. Magyar Közigazgatás. Szerk. és kiad. Boncza Miklós, IY, Veres Pálné-u. 6. Magyar Község. Fel. szerk.: Himí'y Géza. Kiadótul.: dr. Bezsilla Nándor. Szerk. és kiadóhiv.: VHI, József­körút 70. Magyarország tiszti czim- és névtára. Szerk. és kiadja: a m. kir. központi statisztikai hivatal,H,Heltai Ferencz­utaza 5—7. Tel. 169—06. Magyar Pénzügyőr. Felelős szerkesztő: dr. Elek Béla. Szerk. és kiadóhiv. : VIH, Mikszáth Kálmán-tér 5. Magyar statisztikai évkönyv. Szerk. és kiadja : a m. kir. közp. statisztikai hivatal, n, Heltai Ferensz-u. 5 7.Tel. 8—94. Magyar statisztikai közlemények. Szerk. és kiadja a m. kir. közp. statiszt. hiva­tal, H, Heltai Fer.-u. 5—7.Tel. 8—94. A magyar szt. korona országai külkeres­kedelmiforgalmának havi eredményei. Szerk. és kiadja: a m. kir. központi statisztikai hivatal,H,HeltaiFeren z­utcza 5—7. Tel. 47—22. Modern Közigazgatás. Fel. szerk. és kiadótul.: dr. Lehel Antal. Szerk. és kiadóhiv.: V, Lipót-körút. 9. Tel. 164—94. Az Országos Birói és Ügyészi Egyesü­let Hivatalos Értesítője. Fel. szerk.: dr. Lányi Márton. Kiadótulajdonos: az «Országos birói és ügyészi egye­sület.» Szerk.: I, Báth György-u. 20. Kiadóhiv.: IV, egyetem-u. 4. Országos Törvénytár. Kiadja a m. kir. belügyministerium. A szerkesztéssel megbízva : dr. Ladik Gusztáv, min. oszt. tan., I, Gellérthegy-u. 27. Tel. 43—74. és dr.Török István,min.titkár. Pénzügyigazgatás. (Az összes pénzügyi hatóságok és hivatalok szakközlönye.) Szerk. dr. Exner Kornél. Főmunka­társ : Kiss Jenő. Kiadó : Exner László. Szerkesztőség és kiadóh: H, Zsig­mond-utcza 9. Pénzügyi Közlöny. Kiadja a pénzügyi m. kir. ministerium, I, Yár, Szent­háromság-tér 5. Pest-Pilis-Solt-Kiskúnv ár megye Hivata­los Lapja. Szerkeszti: Szabó Géza. Kiadja: a pestvármegyei könyv­nyomda, Monor. Szerk. és kiadó­hivatal : IV, városház-utcza. Vár­megyeház. Rendeleti Közlöny a m. kir. honvédség számára, kiadja a honvédelmi m. kir. ministerium. (Horvátul is.) Rendőr. Fel. szerk. : Laky Imre. Kiadó­tul. : Mezei Sándor. Szerk. és kiadó­hiv. : IV, Teréz-krt 25. Rendőri Közlöny, kiadja a m. kir. belügyministerium. Rendőrségi Lapok. Szerk. és kiadják: Laky Imre és Barna Tibor. Szerk. és kiadóhiv.: IV, szerb-u. 3. Statisztikai Havi Közlemények. Szerk. és kiadja a m. kir. központi statisz­tikai hivatal, H, Heltai Feren >z-u,5 7. Tel. 8—94. Statisztikai Heti Kimutatás. Szerk.: dr. Thirring Gusztáv. Kiadja a' főv. sta­tiszt. hiv., IV, váczi-u. 80. Tel. 97— 51. és 97—52. Számvevőségi Szemle. Felelős szerk. és laptulajd.: Várady Lajos. Szerk. I, Attila-u. 23. Kiadóhivatal, I, lógodi utcza 8. Székesfővárosi Tudósitó. Szerk. és ki­adják : Radó Károly és Pick Gábor, VH, Rombach-u, 5. Szocziálpolitikai Szemle. Szerk. : dr. Lánczi Jenő. Szerk. és kiadóhiv.: V, váczi út 4. Tel. 86—57. Telekkönyvi Szaklap. Fel. szerk.: Réh József. Kiadótulajd. : Telekkönyv­vezetők Országos Egyesülete. Szerk.: és kiadóhiv.: V, alkotmány-u. 14. Tüzrendészeti Közlöny. Szerk. : Marku­sovszky Béla. Helyettes szerk.: Er­dély Ernő. Kiadótulajd.: A magyar országos tűzoltó-szövetség. Szerkesz­tőség : VIH, kun-u. 2. Kiadóhivatal": YH, Rákóczi-út 38. Ungarische Judikatur. Felelős szerk. és kiadótulajd.: dr. Hegedűs Oszkár, ügyvéd. Szerkesztőség : V, visegrádi utcza 29. Tel. 124—48. Kiadóhivatal: Wien, I, Kohlmarkt 20. (Manz'sche Buchhandlung.) Ügyvédek Lapja. Fel. szerk. és kiadó­tul. : dr. Wolf Vilmos, YI, Eötvös­.. utcza 24. Tel. 21—20. Ügyvédi Kamarai Közlöny. Szerkesztő : dr. Benedek János, a kamara titkára. Kiadja : a Budapesti ügyvédi kamara. Szerkeszt. : Y, Szemere-u. 10. Tel. 37—32. Kiadóhivatal: VHI, Szent­_ királyi-u. 30. Ügyvédszövetségi Közlöny. Fel. szerk.: dr. Popper Tódor. Kiadótul. : Orszá­gos Ügyvédszövetség. Szerkesztőség: VI, Teréz-krt 44. Tel. 9—68. Kiadó­hiv. : VI, Szemere-u. 10. Tel. 37—32. A Vármegye. Főszerk.: dr. Horváth Jó­zsef. Fel. szerk.: Dudits Pál. Kiadó­tul. : A vármegyei tisztviselők orszá­gos egyesülete. Szerk.: V, Zrinyi-u. 1. Tel. 78. Kiadóhiv.: IV., Semmelweis­utcza 6. Tel. 179—54. Városatyák Lapja. Felelős szerk. és kiadótulajd.: Steiner Vilmos. Szerk. és kiadóhivatal: YH, aréna-út 64. Tel. Józs. 14—46. Városi Szemle. Közlemények a városi közigazgatás és statisztika köréből. Szerkesztők : dr. Harrer Ferencz és dr. Thirring Gusztáv; kiadja: a szé­kesfőv. statisztikai hivatal, IV, váczi utcza 80. Tel. 97—51. és 97—52. Zeitschrift für Ungarisches Öffentliches und Privatrecht. Szerk. : dr. Ságody Gyula, V, hold-u. 6. Tel. 36—26. Ki­adja : Puttkammer & Mühlbrecht, Berlin. 10. Mezőgazdasági és állat­gyógyászati lapok. Állatkereskedelem. Ung. Tier-Handel. A «Budapest» pol. napilap társlapja. Tulajdonos: Wodianer Hugo, udv. tan. Szerk. és kiadóhiv.: IV, Sarkan­tyus-u. 3. Fel. szerk.: Falk Bichárd. Állategészségügyi Értesítő.Kiad. a m.kir. földmivelésügyi minisztérium. Állatorvosi Jíözlöny. Szerk. és kiadja: Lukács Aladár, Szerk. és kiadóhiv. IX, Lónyay-u. 18!b. Tel. Józs. 22—58.

Next

/
Thumbnails
Contents