Budapesti Czim- és Lakásjegyzék, 1914 (26. évfolyam)

3. rész - B) Ministeriumok. — M.kir. állami számvevőszék. M. kir. közigazgatási biróság

Honvéd, ministerinm. 334 Honvéd, ministerium. számadásainak számvizsgálatából kifolyó felebbezések — a gyógyszerszámadásokból eredőket kivéve — és ke­gyelmi ügyek. — 9. A katonai ellátási törvények szerkesz­tésére és módosítására vonatkozó tárgyalások vezetése, valamint az ezzel kapcsolatos ügyek intézése. A katonai ellátásról szóló 1875. évi LI. és 1896. évi XVI. t.-czikk alapján megállapított nyugdijak utalványozása, az ösz­•szes nyugállományú katonai személyek központi nyilván­tartása, továbbá a tiszti és legénységi özvegyek ós árvák ellátásáról szóló 1887. évi XX., valamint az utóbbinak kiterjesztéséről szóló 1891. évi X., 1896. évi IV. ós az 1907. évi XVI. törvényczikk alapján igényelt nyug­dijak és nevelési járulékok illetékességének megállapí­tása és utalványozása; ezen özvegyek és árvák kegydij iránti folyamodványai — 10. A «Lakbérbiztositási alap» vagyona kezelésének irányítása és az ebből folyó összes tárgyalások és levelezések. A megállapított lakbérsegé­lyek utalványozása. — 11. A m. kir. bonvédtiszti öz­vegyek és árvák segélyellátási intézetének ügyei. — 12. Az összes honvédtisztek, tisztviselők és legénység részére segélyeknek és jutalmazásoknak utalványozása. — 13. A lóvállalkozók térítési ügyei. — 14. A kincstári javak szállítmányozásának ügyei és az erre vonatkozó költ­ségszámlák folyósítása. — 15. Vasúti és gőzhajózási vagy egyéb közlekedési társulatokkal kötendő szállítási -egyezmények (katonai díjszabások) szerkesztése ós ezen szállítási vállalatok követeléseinek folyósítása. — 16. Kezelési nyomtatványok, költségeinek utalványozása, (ki­véve a honvéd központi ruhatár, fegyvertár, valamint az ágyraktár és gőzmosó intézet műszaki-kezelési szolgála­tából kifolyólag szükséges nyomtatványok költségeit). — 17. A honvédelmi ministerium ós honvéd főparancsnok­sághoz beosztott tisztek, illetve honvéd tisztviselők és legénység által szükségelt menetlevelek második ré­szének kiállítása (a honvéd tisztviselők részére egé­szen) s a megjelölt egyének részére kijáró utielőle­gek, illetve útiköltségek utalványozása. — 18. A beszállá­solásról szóló 1879. évi XXXVI. és az 1895. évi XXXIX. t.-czikkek végrehajtásából kifolyó honvédségi illetékügyek tárgyalása. — 19. Polgári lelkészek segédszolgálatainak jutalmazása. — 20. Elmebetegek elhelyezéséből származó térítési ügyek intézése. — 21. A honvéd magasabb pa­rancsnokságok, csapatok és intézetek gazdászat kezelési mozgósítási nyomtatványairól szóló kelálladéki kimutatá­sok összeállítása és időnkénti kiegészítése, valamint az alakulások nyomtatványszükségletének biztosítása iránti intézkedések. — 22. A kiutalt költségvetési hányad keze­lése az arra vonatkozó utalványrendeletek szerkesztése és ezen költségvetési hányad nyilvántartása a fennálló szabályok szerint; az osztály ügyköréből kifolyó költ­ségvetési előirányzatra való javaslattétel. Osztályvezető: szemerjai Bora Jenő, vezérhadbiztos. Beosztva: Biesz Béla, hadbiztos, Szarvasi Dezső, hadbiztos, Tóth István, százados g. tiszt, szentgyörgyi Jablánczy Géza, alhadbiztos, Bihar Győző, alhadbiztos, Schneider János, százados, kezelőtiszt (ny. á.). 6/a. osztály. (Ideiglenesen a 6. osztálylyal kapcsolatban). Ügyköre : 1. A m. kir. honvéd nyugdijasok (havidijasok és legénység) ellátási illetékeinek nyilvántartása, folyósítása, elszámolása, valamint az ily ügyekkel kapcsolatos összes teendők végzése. — 2. A honvédségi özvegyek és árvák részére a magyar hadmentessé^i dijalap kamatainak ter­hére utalványozott összes ellátási illetmények stb. nyil­vántartása, folyósítása és végleges elszámolása. — 3. A bi­rodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok, to­vábbá Bosznia és Herczegovina területén lakó honvéd nyugdijasok, özvegyek és árvák ellátási illetményeinek stb. nyilvántartása, folyósítása és elszámolása. —4. Az osztály nyilvántartásában álló nyugdijasok összes adóügyei.az adók előírása, levonása utján való beszedése és az igényjogosult tárczák javára való elszámolása. Ezzel összefüggésben az országgyűlési képviselőválasztók névjegyzékének össze­állítása. — 5. A VI. fejezet 13. czim (Nyugdijak) és a «Had­mentességi dijalap» czimü «Évi pénzkezelési kimuta­tás»-ok megszerkesztése. — 6. A m. kir. honvéd tiszti özvegyek és árvák segélyellátási intézetének járadékalapja terhére engedélyezett járandóságok folyósítása.— 7. A köz­ponti intézetek pénzszüksógletének, valamint ez intézetek által felterjesztett számlák és kereseti kimutatások alap­ján utalványozott összegeknek postatakarékpénztár útján való folyósítása (az illetékes osztályokkal egyetértőleg). — 8. A ministerium katonai osztályai által utalványozott ke­reseti összegeknek, valamint egyéb alapok terhére enge­délyezett járandóságoknak postatakarékpénztár útján való folyósítása. - 9. Az összes honvéd tisztek, tisztviselők és legénység részére engedélyezett segélyeknek és jutal­maknak folyósítása (a honvédelmi ministeriumban alkal­mazottak részére engedélyezett segélyek a házi pénztár által előlegeztetnek). — 10. Mozgósítás esetén a «hadi számfejtőség» felállítása. —11. Mozgósítás esetén a vissza­maradó családok illetékeinek, a családfők visszahagyásai­nak folyósítása és elszámolása. Beosztva : Búcz Béla, főhadbiztos, Bayer Gyula, had­biztos, Almási József, számtanácsos, Fehér István, szám­tiszt, Bartha Lajos és Farkas István, segéd-számtisztek. 7 osztály. Ügyköre: 1. A hadbiztossági kar tisztviselőinek összes személyi ügyei, továbbá azok minősitvényi táblázatainak megőrzése. — 2. A hadbiztossági karhoz beosztott tisztek (tisztviselők) nyilvántartása, beosztása, (felmentése), sza­badságolása, honvéd alhadbiztossá való kinevezése. — A hadbiztossági tanfolyam hallgatására való vezénylés (fölmentés). — 3. A hadbiztossági kar tisztviselői, vala­mint a hadbiztossághoz beosztott tisztek hadi beosztásá­nak nyilvántartása. — 4. A honvédhadbiztossági szolgálat szervezése és ezen szolgálatra vonatkozólag a szervezetet, a szolgálati viszonyt, a hatáskört és az ügykezelést érintő ügyek, továbbá a kerületi hadbizottságok pénzutalványo­zási és számellenőrzési szolgálatra vonatkozó utasítások szerkesztése. — 5. A honvédüerületi hadbiztosságok köze­gei által tartott gazdászat közigazgatási szemlék ügyei. A honvédkerületi hadbiztosságoknál tartandó szemlék kezdeményezése. — 6. A ruhatári műszaki tisztek összes személyi ügyei, továbbá azok minősitvényi táblázatainak megőrzése. — 7. A honvéd központi ruhatárra vonatkozó szervi határozványok és szolgálati utasítások, továbbá a ruházat, felszerelés, nemkülönben az ágynemüek keze­lése és elszámolására vonatkozó utasítások szerkesz­tése. — 8. A központi ruhatár gazdászat kezelésére vonat­kozó ügyek szabályozása. — 9. A honvéd központi ruha­tárnak a ruházat és fölszerelési, valamint vonatanyag beszerzésére és beszállítására vonatkozó ügyei, valamint az e szállításokból származó kereseti összegek utalványo­zása. —• 10. A központi ruhatárnál gondozandó hadi tar­talékkészletek fenntartása ós e készletek időnkénti rovan­csolása iránti intézkedés; ennél az intézetnél a gazdá­szat közigazgatási szemlók megtartása. — 11. Az öltözeti és felszerelési szabályzat szerkesztésére, módosítására stb. vonatkozó összes ügyek, továbbá a ruházati és fel­szerelési czikkek, valamint a gyalogsági és lovassági vo­natanyag leírásának szerkesztése (a honvéd nevelő- és képzőintézetek, valamint az egészségügyre vonatkozó ha­sonló ügyeinek kivételével). — 12. A honvédség és népföl­kelés összes ruházati és felszerelési, valamint gyalogsági és lovassági vonatanyag ügyei (kivéve a honvéd nevelő­ós képzőintézeteket és az egészségügyi fölszerelést). — 13. A honvéd és népfölkelő csapatok ós intézetek (kivéve a honvéd nevelő és képzőintézeteket) ruházati és fölszere­lési, valamint különös felszerelési czikkeinek és gyalog­sági és lovássági vonatanyagának fentartása és utánpót­lása. (Az egészségügyi fölszerelósi czikkekre vonatkozó intézkedések az 5. osztályhoz tartoznak.) — 14. A ruházat és fölszerelésről, valamint a gyalogsági és lovassági vo­natanyagról szóló hadi kellálladéki kimutatások össze­állítása és időnkénti kiegészítése iránti intézkedés. — 15. A ruházat és felszerelés és a gyalogsági és lovassági vonatanyag, valamint hozzávaló szövetek és anyagok mintáinak megállapítása és készletben tartása iránti gondoskodás, továbbá az eredeti minták szabályszerű bárczázása és nyilvántartása (a honvéd nevelő- és képző­intézetek és az egészségügy hasonló ügyeinek kivételé­vel). — 16. Buházati és fölszerelési czikkek, valamint

Next

/
Thumbnails
Contents