Budapesti Czim- és Lakásjegyzék, 1913 (25. évfolyam)
7. rész - VII. Hírlapok és Folyóiratok
HirJapok. 845 Hírlapok. százharmincz íven, több mint ezer képpel és színes mümellékletekkel, legjelesebb hazai iróink és művészeink közreműködésével jelen meg. A «Vasárnapi Újság 1" előfizetőinek karácsonyra diszes kiállítású ünnepi albumot: a <Karácsonyit adja ingyen, becses szépirodalmi közleményekkel, értékes szines képmellékletekkel és számos a szöveg-be nyomott képpel gazdagon illusztrálva.^ A «Karácsonyit megküldjük azoknak is, a kik újév után lépnek az előfizetők sorába. Előfizetési ára negyedévre 5 korona, félévre 10 korona, egész évre 20 korona. A «Vasárnapi Újság-» kétheti kiadása Garay Ákos művészi rajza után készült borítékkal van ellátva. Tartalma teljesen azonos a «Vasári.api Újság» két egymásra következő számának tartalmával. Ára füzetenként 80 fill. Egész évre (26 füzet) 20 K, fél évre (13 füz.) 10 K. Vidám Könyvtár. Felelős szerkesztő és kiadótulajd.: Tábori Kornél. Szerk. és kiadóhivatal: VIH, József-u. 16-18. Világ-Krónika. A «Vasárnapi Újság», és «Képes Néplap» melléklapja. Kiadja a «Franklin-Társulat», IV, egyetemutcza 4. A «Világkrónika» hetenként egy íven, számos képpel s gondosan megválogatott közleményekkel jelen meg, melyek mellett a világirodalom legérdekesebb termékeiből válogatott s képekkel is élénkített nagyobb elbeszéléseket is nyújt olvasóinak. A «Világkrónika» továbbá a hazai 8 külföldi általánosabb érdekű eseményeket, az azokban kiválóan szereplő személyiségeket népszerű nyelven irt magyarázatokkal kisért képekben mutatja be; közöl útirajzokat, nép- és tájismertetéseket, magyarázó czikkeket, a hazai és külföldi közérdekű dolgokról, találmányokról, fölfedezésekről, úgyszintén mulattató közleményeket, képrejtvényeket, tréfás feladványokat, stb. stb. A «Világkrónika» előfizetési ára a «Vasárnapi Ujság»-gal együtt negyedévre <> kor., félévre 12 korona; a «Képes Néplap»-pal együtt negyedévre 2 kor., félévre 4 kor. 13. Tanügyi lapok. Gyakorló Gyorsíró. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos : Bajusz Károly. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IH, bécsi lit 171. GyorsirásiSzemle és Szépirodalmi Gyorsíró. Fel. szerk.: Szűcs Lajos Ernő. Kiadóhiv. főnök: Kellner Dániel. Szerk. és kiadóhiv: IV, Közp. Egyetem I. em. Gyorsírászati Lapok. Szerk. : Máté Lajos, II, tŐlgyfa-u. 8. Kiadja az Országos magyar gyorsíró-egyesület. Herkules. Szerk.: Porzsolt Kálmán és Porzsolt Jenő. Szerk. és kiadóhiv.: IX. üllői út 119. Az írás. Főszerk.: Fabró Henrik dr., .Fel. szerkesztő : Szőke Sándor dr. Kiadó : a Gyakorló Gyorsírók Társasága. V. ügynök-utcza 16. Izraelita Tanügyi Értesítő. Fel. szerk.: Stern Ábrahám. Szerk.: Bárd Bezső. Kiadó: Országos izraelita tanítóegyesület. Szerkesztői iroda: VE, Wesselényi-u. 44. Jövőnk. Felelős szerkesztő : Wohlmuth Ernő. Kiadó : az Orsz. Kath. Tanügyi Tanács Ker. Szocz. Szakosztálya.VEI, Szentkirály i-n. 28. Tel. 52—31. Katholikus nevelés. Szerk.: Aubermann Miklós. Kiadó: Római katholikus hittanárok és hitoktatók egyesülete, TV, váczi u. 45. Katonás Nevelés. (Katonai Lapok.) Szerk. Cerri Gyula. Szerk. és kiadóhiv.: TV, régi posta-u. 1. Tel. 15—84. Kereskedelmi szakoktatás. Szerkeszti : Antalfi Artúr, V, alkotmány-utcza 11. Keresztény Tanitó. Fel. szerk.: Urbányi 0. József. Társszerk.: Ekamp Nándor, Kiadótul.: Keresztény Tanitók orsz. egyesülete. Szerk. és kiadóhiv. : I, táltos-u. 8. Kisdednevelés. Felelős szerk.: Lőrinczy György. Társszerk.: Hankovitsné Fábián Irma. Kiadja a Kisdednevelők országos egyesülete. Szerk.: E, vérmező-út 14. Kiadóhiv.: VE, óvodautcza 4. Középisk. mathematikai Lapok. Szerk.: Eátz László és Antal Márk. Kiadó: Eátz László, VE, városligeti fasor 19 23. Közoktatás. Fel. szerk. : Bihari Mór. Kiadótul. : Bihari Mór és Erdős Ede. Szerk.: VHI, Bezerédi-u. 6. Kiadóhivatal : VE, Dembinski-u. 36. Kultura. Szerk. és kiadótul.: Drozdy Győző és Jellinek József. Szerkesztőség: VI, Andrássy-út 48. Kiadóhiv.: VIE, Orczy-út 38. Magyar Gyógypedagógia. Szerk. és kiadótul. : Ákos István. I, várfok-u. 10. Magyar Gyorsirási Újság. Szerkeszti: Forrai Soma, VIE, kún-u. 7. Magyar Gyorsíró. Főszerk.: Fenyvessy Adolf. Felelős szerk. : Bantler Ödön, 1, átlós-út 1. Kiadja a Magy. Gyorsíró Társaság, V, Országház. Magyar Iparoktatás. Szerk.: Víg Albert, és Magyar Endre, VIE, József-krt 2. Kiadóhivatal: VI, Teréz-körút 34. Magyar Középiskola. Felelős szerkesztő: Prónai Antal dr. Kiadótulajdonos: a Kath. Középiskolai Tanáregyesület. Szerk.: IV, városház-tér 4.Kiadóhiv.: H, Toldy Ferencz-utcza 9. Magyar Paedagogia. A Magyar Paedagogiai Társ,.havi folyóirata. Szerk.: dr.Weszely Ödön(IV,reáltanoda-u. 7.) dr. Fináczy Ernő közreműködésével. Kiadóhiv.: TV, egyetem-u. 4. (Franklin-társulat.) Tel. 72—42. Magyar Siketnéma Oktatás. Szerk. : Keyler Ferencz, VH, aréna-út 64. A szerk. bizottság tagjai: Klis Lajos, Nagy Péter, Schulmann Adolf, Váradi Zsigmond, Michels Fülöp, Völker József és Zeinkó Péter. Kiadó és laptul.: a Siketnéma intézeti Tanárok Orsz. Egyesülete. Magyar Tanítóképző. Szerk.: Dékány Mihály, VE, Stefánia-út 16. Kiadó: Singer és Wolfner, VI, Andrássyút 16. Kiadóhiv. Tel. 14-63. Nasa Zástava. Fel. szerk. és kiadó : Hodza Milán. Kiadótul.: ITodza Milán és Sekej Viktor. Szerk. és kiadóhiv. : VEI. Mária-u. 15. Nemzeti Nőnevelés. Kiadja az ErzsébetNőiskola tanári testülete. Szerk.: Sebestyén Gyuláné Stetina Ilona. Szerk. :VIE, Eákóczi-tér 4.Tel.25—18. Kiadóhivatal. VII, István-út 93. Tel. 54-85. Népnevelő. A Latli. tanítóság hiv. lapja. Főszerkesztő: ErdősiKároly. Szerk.: Ember Károly lovag. Segédszerk. : Wohlmuth Ernő. Kiadóhiv. főnök : Lovászy Dezső. Kiadó: Szent István társulat, VLE, Szentkirályi-u. 28. Tel. 52—31. Népnevelök Lapja. Az Uj Elet ^Népművelés) melléklete. Szerk. : Ágotái Béla. H. szerk.: Albrecht István. Szerk.: IX, Kinizsy-u. 16. Kiadja: Rózsavölgyi és Társa, VI, Andrássyút 45. Tel.' 148—82. Népszerű Gyorsíró. Fel. szerk.: Kováts Álajos. Szerk. éskiadóh.: H,orsó-u.29. Néptanítók Lapja. Szerkesztőség: V, Báthory-u. 12. Vallás- és közoktatásügyi minisztérium. Kiadóhivatal: TV, egyetem-utcza 4. Franklin-Társulat. Tel. 72—43. Előfizetési ára: egész évre 10 kor, félévre 5 kor., negyedévre 2 kor. 50 fillér. Országos Gyorsíró Közlöny. Szerk. és kiadó: Bódogh János. Szerk. és kiadóhivatal: IX, Ferencz-krt 32. Orsz. Középiskolai Tanár egyesületi Közlöny. Szerk.: dr. Lévay Ede, VI, nagy János-u. 37. Kiadja: az «Orsz. középiskolai tanár-egyesület». Kiadóhiv. : E, áldás-u. 4. Az orsz. paedagogiai könyvtár és tanszermúzeum hivatalos értesítője. Kiadja a m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztérium. Szerkesztőség : VIE, Szentkirályi-u. 47. Tel. 108—73. Kiadóhivat.: TV. egyetem-u. 4. Tel. 72—42. Polgári Iskolai Közlöny. Szerkeszti: Mezey Lajos. Tulajd.: Orsz. polg. isk. egyes. Szerk.: Budafok. Kiadóhiv.: X, ker., Héderváry-u. 31. Rajzoktatás. A magyar rajztanárok orsz, egyesületének értesítője. Szerkesztő : Kende István, VIE, német-u. 32. Kiadja az egyesület. Tanitó. Fel. szerk.: Simon Lajos. Kiadótul.: Magyarországi tanítóe gye sületek orsz. szöv. Szerkesztőség: VE. Wesselényi-u. 38. Kiadóhiv.: IE, vöröskereszt-u. 13/15. Tornaügy. Fel. szerk. : Újhelyi Sándor. Szerk. biz.: Bernáth János, dr. Ottó József. Kiadja: a «TornatanárokOrszágos Egyesülete.» Szerk.: VHI, Szentkirályi-u. 34. Uj Élet. Népművelés. Szerk,: Bárczy István ós Wildner odön. Szerkesztőség : IV, városház-u. 16. Kiadja: Rózsavölgyi és Társa, VI, Andrássyút 45. Tel.' 148—82. Ungarische Pädagogische Revue. Szerk. és kiadja: Szöllösi Jenő, I, retekutcza 46. Tel. 12-72. 14. Tudományos és művészeti lapok. Akadémiai Értesítő. Szerkeszti: Heinrich Gusztáv, kiadja a Magyar Tud. , Akad., V, akadémia-u. 2. Tel. 35—26. Általános Zenészeti Lexikon. Szerk. és kiadja: Ságh Józs., V, Csáky-u. 6. Annales histonconaturales Musei Nationalis Hungarici. A magy. nemzeti muzeum természetrajzi osztályainak folyóirata. Kiadja: a magy. nemzeti muzeum. Szerk.: dr. Horváth Géza. Szerkesztőség : a m. nemz. muzeum állattári osztályában. Tel. 63—52. Apolló. Zeneműfolyóirat. Főszerk.: dr..