Budapesti Czim- és Lakásjegyzék, 1909 (21. évfolyam)
3. rész - B) Ministeriumok. — M.kir. állami számvevőszék. M. kir. közigazgatási biróság
Honvéd, ministerinm. 285 Honvéd, ministerium. res János, szdos, (h. a.), Eisen Städter Alajos, szdos, (h. a.), Lukács György, százados, (h. a.), Schleifer Károly, szdos, (h. a.), Hajdú István, százados, Lengyel József, szdos., (h. a.j, Péchy Gyula, kamarás, főhgy. • Tartósan vezényelve : vizeki Tallián Zsigm , őrnagy. 11. osztály. Ügyköre : 1. A honvéd nevelő- és képzőintózetek szervezése, valamint vezetése katonai, nevelésügyi, tudományos és gazdászati tekintetben. — 2. A tankönyvek és tansegédletekről való előgondoskodás, ezek kiadása és nyilvántartása. — 3. A cs. és kir. katonai nevelő- és képzőintézetek számára előirt szabályok, utasitások és tankönyvek (tansegédletek) tárgyalása. 4. A gazdászat közigazgatási szolgálatra, az illetékügyre és elszámolásra, valamint a növendékek és legénység ruházatára, fegyverzetére, felszerelésére és élelmezésére vonatkozó- utasitások szerkesztése és kiadása. — 5. A parancsnokok, a tanári, felügyelő- és egyéb személyzet, valamint a tanárjelöltek előjegyzése, kiválasztása, beosztása és összes személyi ügyei. — 6. Közreműködés a honvéd nevelő- és kópzőintézetekbe pályázók kiválasztásánál. — 7. A növendékek személyi viszonyaira vonatkozó összes ügyek. — 8. A honvéd nevelő- és képzőintézetekből a közös hadsereg nevelő- és képzőintézeteibe pályázó növendékek, megbirálása és kiválasztása tudományos és általános alkalmasság szempontjából és ezek áthelyezése. — 9. Az intézetek növendékeinek hadnagyokká vagy hadapródokká való kinevezésének ajánlatba hozatala. — 10. A cs. és kir. katonai, valamint a honvéd nevelő-és képzőintézetekből büntetésképen eltávolitott növendékek nyilvántartása s a honvédparancsnokságok és hatóságokkal való közlése. — 11. A honvéd nevelő- és képzőintézetek parancsnokai tanári, felügyelő és egyéb 'személyzete, valamint a Ludovika Akadémia, illetőleg a honvéd hadapród iskolák legmagasabb évfolyamában levő és esetleges időelőtti kilépésre kijelölt növendékek hadrendi beosztásának névszerinti nyilvántartása. — 12. Gazdászatközigazgatási szemlevizsgálatokra vonatkozó ügyek a nevelő- és képzőintézetekben; ezek összes ruházati, felszerelési, ágynemű, fegyverzet- és lőszer ügyei. — 13. Hadapródi vizsga (a hadapr. iskola hallgatása nélkül).— 14. A kiutalt költségvetési hányad kezelése és nyilvántartása a fennálló szabályok szerint; az osztály ügyköréből kifolyó költségvetési előirányzatra való javaslattétel. Osztályvezető : Schnetzer Ferencz, vk. őrnagy. Beosztva : Bodó Ádám, százados (h. a.), rétheiPrikkel Géza, százados, felső-szopori Tóth Sáncíor, vk. beoszt, százados, Szeleczky Andor, alhadbiztos. 12. osztály. Ügyköre : 1. A honvédség lóügyei. Lóstatisztika a honv. lovasság szempontjából. A lóállomány kiegészítése és nyilvántartása, a pótlovak idomítása, a lovaknak létszám íelett való vezetése. — 2. A kincstári lovakkal ellátott összes honvédtestek (intézetek) lóállományának nyilvántartása és kiegészítése. — 3. Lóügyi szabályzat, továbbá az állatorvosokra, gyógykovácsokra, valamint a patkolásra vonatkozó szabályzatok, utasítások, illetve szervi határozványok kidolgozása. — 4. Törzs- és főtiszteknek hátaslovakkal való ellátása. — 5. A lóegészségügy. Állatorvos-rendőri ügyek. A patkolás. — 6. A mozgósítás esetén felavatandó lovak elosztásáhez szükséges adatok szolgáltatása. — 7. A lóvállalkozók ügyei (lásd 6. osztály ügyköre 13. pontját). — 8. Az állatorvosok, gyógy- és patkolókovácsok, az állatorvos egyévi önkéntesek kiképzése, összes személyi, valamint katonai szolgálati ügyei. A tartalékos honv. állatorvosok tényleges szolgálata és szolgálati gyakorlata. - 9. A honvéd lovassági legénységnek különleges szolgálatokra beosztása, vezénylése a közös hadseregbeli szaktanfolyamokba és összes katonai jzolgálati ügyei, (a honvéd lovassági legénység egyéb ügyei a 3. osztály ügykörébe tartoznak.) — 10. Á honvédhuszár és a közös hadseregbeli lovassági egyévi önkénteseknek tisztán a katonai kiképeztetésére vonatkozó ügyei ; a honvédhuszár egyévi önkéntes iskolára vonatkozó szabályzatok stb. szerkesztése (a honvédhuszár egyévi önkéntesek összes többi ügyei, valamint a közös hadseregbeli nem a lovassághoz tartozó egyévi önkénteseknek tisztán a katonai kiképeztetésére vonatkozó ügyei a 3. osztály ügykörébe tartoznak). — 11. A honvéd lovas táviró tanfolyam, a honvéd lovassági legénységi csapatiskolák és a honvéd köponti lovasiskola ügyei (kivéve annak lovastiszti tanfolyamát), a lovagló tanárképző intézetbe és az udvari lovardába vezénylendő tisztek kiszemelése, vezénylése, felmentése és e vezénylésük tartama alatti összes személyi ügyei ; a honvéd lovas legénységi csapatiskolákra vonatkozó utasítások kidolgozása. — 12. A lóavató bizottságok törzs- és főtisztjeinek, továbbá az összes állatorvosok és gyógykovácsok hadrendi beosztása és ennek névszerinti nyilvántartása. — 13. A honvédség és a népfölkelés összes vonatügyei részletszervezési és szaktechnikai szempontból. — 14. A vonatanyagra nézve előforduló felszámítási fedezetek, elengedési és. kártérítési, valamint a vonatanyag átadására vonatkozó ügyek műszaki elbírálása. — 15. Á huszártiszti lóbeszerzési egylet ügyei. — 16. Táv- és díjlovaglások, lovas sport, lovaregvletek. 17. A kiutalt költségvetési hányad kezelése és nyilvántartása a fennálló szabályok szerint; az osztály ügyköréből kifolyó költségvetési előirányzatra való javaslattétel. Osztályvezető: Hegedűs Pál, huszárőrnagy. Beosztva : bocsári Mocsáry István, kam., száz., (h. a. 1. Wittenberg György Géza, husz. százados, Beich Árpád, husz. százados, Zuna Yenczel, husz. főhadnagy, Gyapay Dénes, husz. főhadnagy. III. csoport. (6., 7., 8., 9, és 13. osztályok.) (Tel. 104 99.) Csoportfőnök: fogarasi Tamásy Árpád, vk. ezredes. Beosztva: Toronyi Béla, száz., (h. a.). 6. osztály. Ügyköre: 1. A honvédcsapatok és intézetek illetmény ügyeinek tárgyalása (kivéve a honvéd szakképző- és a honvéd szakképző intézetek és egyéb tiszti tanfolyamoknak a tanügy vezetésével kapcsolatos, továbbá a honvéd nevelő- és képzőintézetek illetmény ügyeit) és az erre vonatkozó szervezési munkálatok. Az illetékszabályzat I., II. és III. r. szerkesztése, kiegészítése, illetve módosítása. — 2. Az állami számvevőszékkel a honvédelmi tárcza ellátási ügyeire vonatkozólag folytatandó tárgyalások. — 3. A kezelőtisztek és kezelő-tiszthelyettesek személyi ügyei, a vonatkozó utasítások kidolgozása, valamint a kezelőtisztek minősitvényi táblázatainak megőrzése. A kezeiőtisztek és kezelőtiszthelyettesek hadrendi beosztásának nyilvántartása, külön a honvédségnél, és külön a népfölkelésnól. A kezelő szakmában kiképzett egyévi önkéntesek kinevezése tartalékos kezelőtisztekké, tartalékos kezelőtiszt-helyettesekké. — 4. A tényleges és tárta lékos kezelőtiszti tanfolyam ügyei. — 5. A honvédelmi minisztérium kebelében tartandó tiszti felülvizsgálatoknál való közreműködés. — 6. A hitelre illetéktelenül feladott táviratok megtérítése. -— 7. A kincstári tartozások behajtására és leírására vonatkozó tárgyalások, a mennyiben az esetleg folyamatban levő számadási per már befejeztetett. A vonatkozó utasítások (G—36. és G—38.) szerkesztése. 8. A honvédelmi ministeri tárcza naplók és a honvéd számadótestek számadásainak számvizsgálatából kifolyó felebbezések és kegyelmi ügyek. — 9. Á katonai ellátásról szóló 1875. évi LI. és 1896. évi XY1. t.-czikk alapján megállapított nyugdijak utalványozása, továbbá a tiszti és legénységi özvegyek és árvák ellátásáról szóló 1887. évi XX., valamint az utóbbinak kiterjesztéséről szóló 1891. évi X. és 1896. évi IY. törvényczikk, továbbá az 1907. évi XVI. törvényczikk alapján igényelt nyugdijak és nevelési járulékok illetékességének megállapítása és utalványozása ; ezen özvegyek és árvák kegydíj iránti folyamodványai. — 10. A m. kir. honvédtiszti özvegyek és árvák segély ellátási intézetének ügyei. II. A honvédelmi ministérium és honvéd főparancsnoksághoz beosztott tisztek, honvéd (katonai) tisztviselők