Budapesti Czim- és Lakásjegyzék, 1906-1907 (18. évfolyam)

3. rész - B) Ministeriumok. — M.kir. állami számvevőszék. M. kir. közigazgatási biróság

Belügy ministerium. 240 Pénzügyministerium. ügyek terhére eszközlendő utalványozások. A katonai öz­vegyek és árvák nyug. és kegydíjainak utalványozása, va­lamint a hadmentességi díjalap kamatai terhére eszköz­lendő utalványozások. — A katonai beszállásolásokról szóló törvények végrehajtásával összefüggő intézkedések s az erre vonatkozó bizottsági tárgyalásokon való részvé­tel. — Az állami tisztviselők, altisztek és szolgák illetmé­nyeinek szabályozásával kapcsolatos ügyek, valamint az 1893. évi IV. t.-cz. és az 1904. évi I. t.-cz. magyarázata. — A pénzügyministerium befolyása más tárczabeli tisztvi­selők és szolgák, valamint azok özvegyei és árvái szá­mára kegyelem utján kieszközlendő nyug- és kegy dijak, ellátások és végkielégítések tekintetében. — Illetményi és nyugdíjügyekre vonatkozó panaszoknak a közigazga­tási biróság előtt leendő ellátása. — A közösügyi költsé­gekhez való hozzájárulási arány megállapításra és az Ausztriával való leszámolásra vonatkozó tárgyalások. — A magyar-horvát pénzügyi egyezmény megnyitásával kap­csolatos és a magyar-horvát leszámolásra vonatkozó tár­gyalások. — A határőrvidéki beruházási alapra vonatkozó tárgyalások. — Az állami bruttó bevételek- és kiadások­ról negyedévenként közzéteendő kimutatások egybeállí­tása. — Egyes városok és községeknek uj lakbérosz­tályba sorozására vonatkozó tárgyalások. — Az 1885. évi XI. t.-cz. magyarázata. — A Magyarországot terhelő nyug­és kegydijaknak Ausztriában vagy külföldön való utalvá­nyozása iránti intézkedések. Előadó : dr. Teleszky János oszt. tan. Min. titkárok: dr. Szerdahelyi Jenő, Zawadovsky Alfréd. Min. segédtitkárok: dr. Kerntler Kálmán, dr. Haller Károly. Beosztva: La Borda Sándor, számtanácsos, Hart­mann Béla, p. ü. számellenőr. 2. üg-yosztály. (Hitelügyek.) Ügyköre : Az államadósságokra vonatkozó minden ügy. — Állami hitelműveletek. — Az osztrák államadósságra vo­natkozó ügyek, a mennyiben erre a magyar pénzügymi­nisterium közegei igénybe vétetnek. — Az italmérési jog kártalanítása folytán keletkezett adósság kezelése. — Az ingó államvagyon kezelése. — A pénzforgalmi, hitel- és tőzsdeviszonyok nyilvántartása és az ezen ügyekre vonat­kozó tárgyalások. — Bankok, takarékpénztárak és egyéb hiteltársulatok és intézetek alakulására és működésére vo­natkozó ügyek. — A vízszabályozási, ármentesitési és ár­védelmi ügyek, a mennyiben ezek tárgya: kölcsön, vagy előleg engedélyezése. — A zágrábi földrengési kölcsön. — Szeged város reconstructiójára vonatkozó ügyek, a házak megvételére és eladására vonatkozólag foglalt rendelések végrehajtásának kivételével. — A nem közadók módjára behajtandó állami előlegek behajtása iránti intézkedések. Előadó :Benedicty Béla, oszt. tan., cs. és kir. kamarás. Titkárok : dr. Susits Béla. dr. Korányi Frigyes. Segédtitkár : dr. Vértesy Sándor. Beosztva : br. dr. Perényi Péter, pü. s.-titkár. 16. ügyosztály. (Vasúti és közgazdasági, pénztári ügyek és az állampénz­tárak személyes ügyei.) Ügyköre: A pénzügyministerium közreműködése az állami vasutak igazgatásában, befolyása a vasútépítési, csatorna­építési, folyamszabályozási és egyéb közlekedési vállala­tok ügyeinek kormányhatósági intézésébe. — A helyi ér­dekű vasutakról szóló törvények és rendeletek alapján a pénzügyministeriumot illető összes ügyek. — A személy­és árúszállitási dijakra vonatkozó tárgyalások. — Ipari ügyek, ideértve az állami adó és illetékkedvezményekre vonatkozó tárgyalásokat is. — A közgazdasági alap ügyei. — A biztosítási ügyet érintő törvényhozási és kormány­intézkedéseket illető tárgyalás. — A találmányi szabadal­makról szóló 1895. évi XXXVH. törv.-cz.-ből kifolyólag a pénzügyministerium ügykörét érintő ügyek. - Érintkezés az osztrák-magyar bankkal. A szolgálati és tiszti biztosí­tékokra vonatkozó összes ügyek. — A birói letétekre vo­natkozó tárgyalások. — A központi, a budapesti IX. ke­rületi és a zágrábi állampénztára kszemélyzetének ügyei. Az állampénztárak és az adóhivatalok pénzkezelési szol­gálatára vonatkozó ügyek. Előadó: dr. Grünn János, min. titkár. Min. titkárok: br. Hammerstein Bichárd, dr. Ivády Tihamér. Ministeri fogalmazó : dr. Jobbágyi Kálmán. Beosztva: dr. Ghillány József, dr. Ulmann István p. ü. fog., Durst Győző, p. ü. számtanácsos. II. főosztály. A pénzügyigazgatóságok, a székesfővárosi kir. adó­felügyelő, a központi dij- és illetékkiszabási hivatal személyzetének, a kir. adóhivataloknak személyes és administrativ ügyei; a horvát-szlavon ügyek. Osztályfőnök : Kupecz Ödön, min. tan. 3. ügyosztály. (A kir. adóhivatalok ügyei.) Ügyköre: Az adóhivatalok személyzetének személyes ügyei, ideértve a fegyelmi ügyekkel kapcsolatos kártérí­tési ügyeket is. Az adóhivatalok szervezésére, kezelé­sére és kerületeikben előforduló változásokra vonatkozó tárgyalások. — Az adóhivatalok ügykezelésének rendsze­res ellenőrzése. Előadó: borosnyói Borosnyay Oszkár, min. tan. Osztálytanácsos: Benkő Sándor. Titkár: gr. Batthyány István. Min. s. titkár : Degré Andor. Min. fogalmazók: Bendes Béla, dr. Szamota Zsig­mond. 8. üg-yosztály. (Pénzügyigazgatóságok ügyei.) Ügyköre: Mindazok a tárgyalások, melyek a pénzügy­igazgatóságok. a székesfővárosi adófelügyelő s a központi dij- és illetékkiszabási hivatal személyzetének (kivéve a földadó-nyilvántartási biztosokat és a kataszteri irattárt kezelő irodatiszteket) ügyeire vonatkoznak, ideértve a fegyelmi ügyekkel kapcsolatos kártérítési ügyeket is. — Az 1. pontban említett hivatalok administrativ ügyeire vonatkozó összes tárgyalások, (a földadó-nyilvántartás ellátására szükséges útiköltségekre vonatkozó ügyek ki­vételével.) — A pénzügyigazgatóságok ügykezelésének rendszeres ellenőrzése és helyszíni vizsgálata. Előadó: Szobovics Lajos, min. tan. Min. oszt. tan: Köcsön Lajos. S.-titkárok: dr. Blaskovich Zdenko, dr. Ambrozovics Lajos. Beosztva: dr. Unger Bichard, p. ü. fog. 20. üg-yosztály. (Horvát-szlavon ügyek.) Ügyköre: Horvát-Szlavonországra és a volt horvát-szla­von-határőrvidékre vonatkozó azon tárgyalások, melyek a pénzügyministerium egyéb szakosztályai körébe nem tartoznak. — A horvát-szlavon pénzügyi törvényszékek ügyei. Horvát fordítási munkálatok. Előadó: Kugler Miklós, oszt. tan. Min. s. titkár : dr. Poic Felix. Fogalmazó: Ticsarics Mátyás. Beosztva: dr. Pavlinovic Bernát, p. ü. fogalmazó. m a főosztály. Adókivetés és adóreform. Osztályfőnök: dr. Jankovich János, min. tan. 4/«. üg-yosztály. (Adókivetés és megállapítás.) Ügyköre: Az összes egyenes adók kivetésének megindí­tására, az adókötelezettek és adótárgyak összeírása, az adókiszámitási javaslatok megbirálására vonatkozó mun­kálatok. — Az adókivető és felszólamlási bizottságok alakítása. — Az egyenes adók (földadó kivételével) és a hadmentességi dij megállapításánál felmerülő kérdések

Next

/
Thumbnails
Contents