Budapesti Czim- és Lakásjegyzék, 1904-1905 (16. évfolyam)
3. rész - B) Ministeriumok. — M.kir. állami számvevőszék. M. kir. közigazgatási biróság
Pénzügy ministerium. 229 P énziigy minister ium. Segédtitkárok: dr. Korányi Frigyes ifj. dr. Vértesy Sándor. Pü. s. titkár : beosztva br. dr. Perényi Péter. 19. ügyosztály. (I, vár, Pázmány-u. 1.) (Vasúti és közgazdasági ügyek.) Ügyköre : A pénzügyministerinm közreműködése az állami vasutak igazgatásában, befolyása a vasútépítési, csatornaépítési, folyamszabályozási és egyéb közlekedési vállalatok ügyeinek kormányhatósági intézésébe. •— A helyi érdekű vasutakról szóló törvények és rendeletek alapján a pénzügyministeriumot illető összes ügyek. — A személyés áruszállítási dijakra vonatkozó tárgyalások. — Ipari ügyek, ideértve az állami adó és illetékkedvezményekre vonatkozó tárgyalásokat is. — A közgazdas. alap ügyei. — A biztosítási ügyet érintő törvényhozási és kormányintézkedéseket illető tárgyalás. — A találmányi szabadalmakról szóló 1895. évi XXXVII. törv.-czikkből kifolyólag a pénzügyministerium ügykörét érintő ügyek. Pénzügyi tanácsos: buzini gr. Keglevich Béla, Min. titkárok: dr. Grünn János, br. Hammerstein Bichárd, a F. J. r. 1. Ministeri fogalmazó : dr. Huszár László. II. főosztály. (I, vár, Pázmány-u. 1.) A pénzügyigazgatóságok, a székesfővárosi kir. adófelügyelő, a központi dij- és illetékkiszabási hivatal személyzetének, az összes számvevőségek, állampénztárak és a kir. adóhivataloknak személyes és administrativ ügyei; a horvát-szlavon ügyek. Osztályfőnök: Kupecz Ödön, a L. r. 1., min. tan. 3. ügyosztály. (Adóhivatali ügyek.) Ügyköre: Az adóhivatalok személyes ügyei, ideértve a fegyelmi ügyekkel kapcsolatos kártérítési ügyeket is. Az adóhivatalok szervezésére, kezelésére és kerületeikben előforduló változásokra vonatkozó tárgyalások. — Az egyenes adókra vonatkozó nyomtatványok beszerzése iránti intézkedések. Előadó: borosnyói Borosnyay Oszkár, oszt. tan., min. tan. cz. és j. Osztálytanácsos: Benkő Sándor. Titkárok: Magyary József, gr. Batthyány István. Min. fogalmazó: dr. Szamota Zsigmond. 8. ügyosztály. (Pénzügyigazgatóságok ügyei.) Ügyköre: Mindazok a tárgyalások, melyek a pénzügyigazgatóságok, székesfővárosi adófelügyelő s a központi dij- és illetékkiszabási hivatal személyzetének (kivéve a földadó-nyilvántartási biztosokat és a kataszteri irattárt kezelő irodatiszteket) ügyeire vonatkoznak, ideértve a fegyelmi ügyekkel kapcsolatos kártérítési ügyeket is. — Az 1. pontban említett hivatalok administrativ ügyeire vonatkozó tárgyalások, a földadó-nyilvántartás ellátására szükséges útiköltségekre vonatkozó ügyek kivételével. — A pénzügyigazgatóságok ügykezelésének rendszeres ellenőrzése. Előadó: Szobovics Lajos, oszt. tan., min. tan. cz. Min. oszt. tan: Köcsön Lajos. S.-titkárok: ivádi dr. Ivády Tihamér, dr. Blaskovich Zdenko. Fogalmazó: dr. Hertzeg Kálmán, p. ü. fogalmazó, beosztva. 23. ügyosztály. (Horvát ügyek.) Ügyköre: Horvát-Szlavonországra és a volt horvát-szlavon-határőrvidókre vonatkozó azon tárgyalások, melyek a pénzügyministerium egyéb szakosztályai körébe nem tartoznak. — A horvát-szlavon pénzügyi törvényszékek ügyei. Horvát fordítási munkálatok. Előadó : Kugler Miklós, oszt. tan. Fogalmazóók: dr. Poic Felix, Ticsarics Mátyás. Beosztva: KiesrigEndre, p. ii. s. titkár, dr. Pavlinovic Bernát, p. ü. fogalmazó. 24. ügyosztály. (Számvevőségek ügyei.) Ügyköre: A pénzügyministeri számvevőségi személyzetnek és a pénzügyministerium alá rendelt pénzügyi hatóságok számvevőségének személyes ügyei, ideértve a fegyelmi ügyekkel kapcsolatos kártérítési ügyeket is. — Az államszámviteltani állami vizsgáló bizottság ügyei. Előadó: Baróti Ede, oszt. tan., a számvevőségi igazg. Titkár: dr. Vég Mihály. Fogalmazó: Rendes Béla. Beosztva: Éliás János, p. ii. számellenőr. Nyarády Zsigmond, p. ü. számellenőr. III a főosztály. (II, fő-u. 36.) Adókivetés és adóreform. Osztályfőnök: dr. Jankovich János, a L. r. 1., min. tan. 4Ja. ügyosztály. (Adókivetés és megállapítás.) Ügyköre: Az összes egyenes adók kivetésének megindítására. valamint az adókivető és felszólamlási bizottságok alakítására vonatkozó intézkedések. — Az egyenes adók (földadó kivételével) és a hadmentességi dij megállapításánál felmerülő kérdések megoldása tekintetében a pénzügyministeriumot illető minden tárgyalás, a menynyiben az az adóreformot nem érinti. — A vasúti és gőzhajózási szállítás használatáért fizetendő adó mérve elleni felebbezéseknek utolsó fokon való elbírálása. — Az adókötelezettek és adótárgyak összeírására vonatkozó munkálatok, valamint az adókiszámitási javaslatok megbirálása. — Az adókivetési költségek czimén államköltségvetósileg megállapított hitel feletti rendelkezés. — A törvényhatósági és községi pótadók kivetése iránti tárgyalások. — A névváltoztatások folytán szükséges tárgyalások. — A közigazgatási bizottságok félévi jelentéseinek tárgyalása. — Az adókivetéssel kapcsolatos ügyekre vonatkozó panaszoknak az 1896. évi XXVI. t.-cz. 87., 101. és 131. §§-hoz képest a közigazgatási bíróság előtt leendő ellátása. Előadó: szentkirály-szabadjai Márffy Ede, oszt. tan., a EH. oszt. v. k. r. 1. Titkár: dr. Wallon Bezső. Min. s.-titkär : Hell István. Min. fogalmazók: dr. Pálffy Richárd, dr. Móricz Géza. IV/6. ügyosztály. (Statisztikai és adóreform.) Ügyköre: Az egyenes adóreform-munkálatokra vonatkozó statisztikai adatoknak és az összes egyéb anyagnak gyűjtése és összeállítása; az adóreform-munkálatok kidolgozása és azok végrehajtásának előkészítése. —- Az egyenes adók körében felmerülő elvi kérdéseknek tárgyalása, a mennyiben azok az adóreformmal kapcsolatosak. — Az 1889. évi XXVHI. t.-cz. 11. §-ának végrehajtása tárgyában kiadott utasításban foglalt teendőknek helyszíni ellenőrzése. Előadó: Pap Mihály, oszt. tan. Titkár: Szabó Károly. Segédtitkár: dr. Exner Kornél. Beosztva: Asztay József, számvizsg., Wangler Mátyás, számellenőr. III/b főosztály. Egyenes adókezelés. Osztályfőnök: dr. Perleberg Arthur, min. tan., a III. o. v. k. r. 1. 5. a. ügyosztály. (Adóbehajtás.) Ügyköre: Az egyenes adók és hadmentességi dij behajtásának megindítása, korlátozása, a behajtás vezetése és