Újjáépítési Bizottság jegyzőkönyvei, 1946-1951

1949. augusztus 1. (191-198)

- 2 ­Bementi továbbá Literáty, hogy a műegyetemi építkezés nagyon hátrányos hely­rendet kapott, ő úgy tudja, hogy a negyedik, A Bizottság a bejelzést tudomásul veszi és úgy határoz, hogy'íielyrend meg­változtatása ügyiben felterjesztés intézendő a YKM-be.a Tervhivatalba, a Tudományo*Tanácshóz és a Pártszervezethez, ' A MATI képviseletében megjelent Gyurasits kéri, hogy éf gépészeti vonalon az uj épület ßontosfig^iiye jelöltessék meg, dr.Sardon Alfréd felkéri a MTI megbízottat, hogy sürgősen küldjenek a Gazdasági Igazgatósághoz rajzokat»ahova a pontos igények berajzolhatok, Gyurasits kijelenti, hogy.a szükséges rajzokat a Gazdasági Igazgatósághoz elfogja juttatni, Tudomásul szolgál, Ytttay Győző bejelenti -a- Bizottságnak, hogy a háromfázisú áram bevezetésék hez szükséges kábeleket az -Elkrtomos Müvfck csak augusztus közepére tudják lefektetni és igy a kémiai épületben csak szeptember elején lesz háromfázi­sú áram. Tudomásul szolgál, Yittay Győző jelenti a hl zottRágnak,hrtgy a közp,épületben lévő régi lift átépítése még a 3«tervévben a megtakarítások terhére átépithető lenne. Javasol ja,hogy ez ügyben kerestessék meg a YKM, __ éztessék egy oly irányú felterjesztés a YKM,-hez,hogy az*1építési hiteíTa tényleges építkezéssel parallel folyó- sittassék^a hitelek átmentése érdekében, A bizottság a javaslatot elfogadja. dr.Bardon Alfréd bejelenti -e-bizottságiak,hogy a rajztermek felosztására vonatkozó végleges diszpozíciót a tanulmányi dezés tekintetében a felelősségiem lehet aiServezöké, Bemutat ja a bizott­ságnak a vonatkozó terveket, ' Tudomásul szolgál, ^ j Rác zó Márton kéri a MTI megbízottat, hogy a munkák rajzait^tónt a költ­ségvetéseket adják meg,mert az ellenőrzés szempontjából ez nélkülözhetet­len feltétel. A MTI megbízott bejelenti,hogy a kért adatokat el f*gja juttatni, Literáty főmérnök ugyancsak kéri a MTI megbízottat,hogy haladéktalanul produkálja a rajztermek ^elosztására* vonatkozó költségvetéseket a vállal­kozók részére,mert különben a vállalkozókkal nem lehet a szerződéseket meg­A MATI megbízott ki jelenti,hogy haladéktalanul szállítani fogja a kért költségvetéseket. Több tárgy nem lévén,elnök az ülést bezárja. skapta meg,Miután az elrendezési tervet nem kötni. kmft.

Next

/
Thumbnails
Contents