M. Kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Szakosztály jegyzőkönyvei, 1904-1908
1905. május 3. (66-89)
Ezen tanszéknek betöltése iránti Javaslatunk pedig röviden a Kővetkező, Mi valamennyien abban a véleményben vagyunk, hogy annál a jelen alkaloimal a pályázat mellőzendő lenne. Erre a véleményre bennünket két körülmény vezetett. Az egyik, hogy a pályázat valószinüleg igen nagy mozgalmat idézne elő, melynek kimenetele az adott viszonyok között beláthat at lati, A második körülmény pedig az, hogy alkalmas szakférfit is ajánlhatnak a tisztelt szakosztálynak, A közigazgatási jogon 'műegyetemünkön ugyanis ár,Fényi József vallás és közoktatás- ügyi miniszteri titkár s egyetemi magántanár ár van habilitálva, A jogászok egész nagy köréből egyedül ő mutatta tényleg annak jelét, hogy a technikusok oktatásával komolyan kiván foglalkozni. Magántanári és irodalmi működéséről egyaránt teljesen megnyugtató meggyőződést szereztünk minden felől, i, Előadási képességéről többMfmek alkalmuk volt szenéig esen is meggyőződni. Ily körülmények között nem forog fenn semmiféle oka sem annak, hogy a megüresedett jogi tanszék betöltéséhez szükséges szakerő a műegyetemi tanári kar kötelékén kivül kerestessék, Ezen okoknál fogva dr, Fényi József árnak rendki vili i tanári minőségben való meghívását javasolják a tisztelt Szakosztálynak,