Gazdasági Bizottság jegyzőkönyvei, 1945-1949
1948. május 13. (379-390)
Jelen vannak: dr .Heller Parkas prorektor, a Gazdasági Bizottság elnöke, dr.Szabó Gusztáv, dr. Mihailieh Győző, dr. Láryi Béla, dr. Rados Jenő, Lesenyi Ferenc, dr.Verő József, dr. Fülei-Szántó Endre, dr. Rónai András ny.r.tanárok, Niemetz Sándor gazdasági igazgató, a Bizottság tagjai, dr. Csűrös Zoltán rektor, Németh Endre, dr. Piánk Jenő, Sébor János, dr. Egyed. István dékánok, dr. Proszt János prodékán és Kresadló József műszaki tanácsos, a soproni gazdasági hivatali kirendeltség vezetője. A jegyzőkönyvet Kappel József gazdasági felügyelő vezette. Elnök üdvözli a meg je lenieket, megállapítja az ülés határozatképességét, az ülést megnyitja és bejelenti, hogy távolmaladásükat dr. Csonka Pál, Vajda Ödön és dr. Hollán P.Pál bizottsági tagok kimentették. 1. / Elnök felkéri Niemetz Sándor gazdasági igazgatót jelentésének ismertetésére. Niemetz Sándor gazdasági igazgató felteszi a kérdést, hogy miután a jegyzőkönyvhöz csatolt jelentését a bizottsági tagoknak már előre megküldötte, kivánja-e a Bizottság, hogy az itt az ülésen felol^stassék. Miután a Bizottság ettől eltekintett, elnök felteszi a kérdést a bizottsági tagokhoz, hogy van-e valakinek hozzászólása az igazgatói jelentéshez. Szabó Gusztáv dr. bizottsági tag felszólalásában rámutat arra, hogy az aerodinamikai intézet 1Q625o4 számú villanyóráján 8.o32 KI*/ óra fogyasztás mutatkozik akkor, amikor ezen a villanyórán az 1942.és 1947.évek ugyanezen hónapjaiban fogyasztás egyáltalán nem volt. Kéri, hogy ez a hirtelen magas fogyasztás oka vizsgáltassák ki. A Gazdasági Bizottság a gazdasági igazgató jelentését tudomásulveszi és kéri a gazdasági igazgatót, hogy az aerodinamikai intézet emlitett villaryóráján mutatkozó magas áramfogyasztás okát vizsgáltassa ki és erről a következő havi gazdasági bizottsági ülésen tegyen jelentést. 2. / Elnök bejelenti, hogy a helyiségrendezésre alakult bizottság az 1948.évi május hó 8- án tartott ülésén a követ ke ző ügyekkel foglalkozott: a/ Dr.Gyulai Zoltán műegyetemi ny.r.tanár, mint a kísérleti fizikai intézet vezetője kérte, hogy a kémiai fizikai intézet bizonyos helyiségei a mostani kisérleti fizikai intézet helyiségeivel cseréltessenek fel. felvétetett Budapesten 1948.évi május hó 13-án a Gazdasági Bizottság' ülésén.