Gazdasági Bizottság jegyzőkönyvei, 1935-1938

1936. május 28. (38-47)

T I é egészitésére szükséges demonstrativ látogatások céljára egy 25-3o személy .befogadd képességű autóbusz beszerzését kéri. Egy ilyen autóbusz beszerzési költsége a be­érkezett ajánlatok, valamint Schimanek Emil tanár ur szakvé­leménye szerint kb. 13.5oo.- P. lenne. .Elnök felkéri az ülésen megjelent dr.Sohandl József tanár urat, hogy ez ügyben az osztály javaslatát tégy meg. Schandl tanár ur előadja, hogy az említett célra az osztály feltétlenül ragaszkodik az autóbusz beszer­zéséhez, mert eredményes gyakorlati oktatás csak a tanulmá­nyi kirándulásokkal érhető el. Az autóbusz költségeit illetően előadja,hogy a folyó tanév IX. félévi laboratóriumi, dijakból 1746.67 P- a hallgatók által, befizetett önkéntes adományok­ból « looo.- " tartalékoltak, továbbá a hallgatók még további 3oo.- P. megfizetésére kötelezték magukat, igy jelenleg_______________ a z autóbusz költségeire 3o46.- P. lenne biztosítva. A fennmaradó mintegy lo.5oo.- pengő vétel­ár fedezésére a Műegyetem támogatását kéri. Elnök a fent előadottak alapján több bizott­sági tag felszólalása után a következő javaslat elfogadását kéri: a/ a Bizottság elvben hozzájárul az autobue vásárlásához, ,i b/ a m.kir. vallás- és közoktatásügyi mi­nisztérium előzetes hozzájárulásával a még fedezetlen,mintet lo.5oo.- pengőt kitevő vételár a mezőgazdasági osztályt meg illető* átmeneti kiadásoknak az 1936/37. évre eső felemelt ' összegéből fizettessék ki, . c/ a mezőgazdasági osztály közölje a Gazda­sági Bizottsággal az autóbusszal megtenni szándékolt utak nagyságát, hogy ezen adatok alapján Schimanek Emil tanár ur az üzemszámitásókat elvégezhesse, végül * »

Next

/
Thumbnails
Contents