Magyar Királyi József-műegyetem vegyészeti és egyetemes osztályának ülései, 1914-1919

1916-11-28. n.a.

2./ osztályok hallgatói részére, Eddig a fizika a mérnöki osztályon a második évfolyam mindkét félévén át heti 4 órában, a vegyészmérnöki osztályon az első évfolyam mindkét félévén át heti 4 órában adatott elő. Ezi:el szemben az uj közös kísérleti fizikára vonatkozó­lag azt javasoljuk, hogy az mindkét osztályban az első évfolyam második félévében heti 6 órában adassék elő. Noha ily módon mindkét osztályon látszólag elég nagy el­térés mutatkozik a régi és a javasolt uj rend között, mégsem tar­tunk attól, hogy ez a fizikai oktatás sikerét veszélyeztethetné. Ami először is a mérnöki osztályt illeti, itt az óraszám leszál- litásánál tekintettel kell lenni arra a körülményre, hogy az uj szervezeti szabályzat tanrend-tervezete is a fizika számára már csupán félévenként heti 3 órát irányoz elő a régi heti 4 óra he­lyett, és igy javaslatunk e tekintetben nem tartalmaz újítást, de ettől eltekintve indokolté teszi az óraszám leszállítását an­nak megfontolása, hogy a fizikai előadás régi programmjához ké­pest kisebb terjedelemre lehet szorítani mind a mechanikát, mind az elektromosságot és mágnességet tárgyaló fejezeteket, mert e- zek későbbi önálló előadásokban /Mechanika II. f. és Elektrotech­nika I. és II. f./ úgyis beható tárgyalás alá kerülnek. Ami pedig a fizikának a második évfolyamból az első évfolyam második félé­vébe való áthelyezését illeti, a bizottság ennek elfogadását is megnyugvással ajánlja, mert egyrészt a mondott időben már birto­kává vált a hallgatóságnak annyi felsőbb mennyiségtani ismeret, amennyi a kísérleti fizikának egyetemi színvonalon álló előadását lehetségessé teszi, és mert másrészt a fizikának az első évfolyam ban való befejezése azzal a nagy előnnyel jár, hogy a második év­.„vííví. eaJZSftSiŐiSv

Next

/
Thumbnails
Contents