Magyar Királyi József-műegyetem vegyészeti és egyetemes osztályának ülései, 1904-1914
1910-03-03. 2. ülés
Mikor elhatároztam, hogy Dr. Huszár Vilmost megint a nyilvános rendkívüli tanári czímmel és jelleggel való kitüntetésre ajánlom, úgy véltem, indítványomat egy másikkal is kiegészíthetem. Ezt az alkalmat felhasználhatnék arra, hogy a szolgálattételre hozzánk beosztott középiskolai tanárok közül azoknak, a kik legalább már tíz év óta magántanárok, vagy már is czímzetes rendkívüli tanárok, helyzetét véglegesen úgy állapítsuk meg, hogy ez mind a középiskolai tanártestület érdekeit, mind a műegyetem önrendelkezési jogát legjobban kielégítse. Ezért indítványozom: a Szakosztály javasolja a műegyetem tanácsának, hogy László Dezsőt, Schauschek Árpádot, Dr. Huszár Vilmost, a kiknek szolgálati éveiknél fogva, már akkora fizetésük van, mint a műegyetemi nyilvános rendkívüli tanárnak és önálló tanításuk révén érdemeket is szereztek, terjessze fel legfelsőbb helyre a műegyetem tanártestületébe áthelyezés végett, arra kérvén a m. kir. vallás- és közoktatásügyi Miniszter urat, hogy mind- hármoknak illetményét a műegyetem személyi kiadásához csatolja. Ez az átutalás elvi akadályokba nem ütközhetik, mert nem tanszékszervezésről, hanem megszabott illetménynek, megszabott helyzetben való élvezetéről van szó. Különben, minden félreértés kikerülése végett kérem a tisztelt Szakosztályt : mondja ki és a műegyetem tanácsával is mondassa ki, hogy ez az indítvány jövőre nézve például nem szolgálhat, ez az áthelyezés csak a megnevezettek személyére terjed ki, semmiféle jognak forrása nem lehet és az ő nyugalomba vonulásuk, a műegyetemtől bármi okból bekövetkező eltávozásuk, helymegüresedést nem jelent. Kelt Budapesten, 1910. február hó 26. Dr. Ilosvay Lajos s. k. az ált. chemia nyilvános r. tanára. Ezt az indítványt a szakosztály magáévá tette. 10. 3. — Pesti Lloyd-társulat nyomdája.