Magyar Királyi József-műegyetem vegyészeti és egyetemes osztályának ülései, 1904-1909

1909-03-02. n.a.

illetményei már az 1910-iki költségve­tésbe elő irány őztassanak. 8./ Elnök jelenti, hogy az uj műegye­tem felszerelésére kért összeg helyett az 19o9-iki állami költségvetésben ennek csak egy első részlete van megszavazva• A jövő évre szóló második részletre nézve pedig a vallás és közoktatásügyi minis­ter ur Ö 11 agyméltósága 121819/l9o8.sz. rende­letében megrendelési engedélyt adott• Megjegyzendő azonban, hogy az engedé­t lyezett részletekből évi 3o-ooo korona levo­nandó pótberuházásokra, mert ezekről a folyó • évtől kezdve a költségvetésben nincs gondos­kodva; továbbá néhány tanszék oly szükségletei y melyeket más forrásokból reméltünk f edezni; eAorl A mi szakosztályunk tanszékei közül a következők javára történik mindkét évben ily 1evonás. A kísérleti fizikai tanszék külön kap 5ooo koronát, a mezőgazdasági chemiai technológiai ” 34oo koronát. A különböző levonások után fennmaradó összeget a rektori tanács oly arányban óhajtja az egyes szakosztályok és az egyes tanszékek között felosztani, a hogyan a bejelentett szük­ségleteik egymáshoz viszonylanak. Ennek megfele­lően kap a vegyészmérnöki szakosztályban 19o9-ben 191o-ben az általános chemia /ilosvay/ ..........................................1o7q K-t l'koo^ K-t a chemiai technológia /Wartha/..........................................112o^ " 18oo„ " a mezőgazdasági chemiai technológia/Sigmond/ . - 2o3o az elektrochemia /Szarvasy/ . . .............................. az állattan /Paday/ - . a növénytan /Klein/ - - - - * „ .... 75o^ " az ásvány-és földtan /Schafarzik/ .................................192o 3135, 315. 322o" 5ooo ^ " 5oo„ " H5o„ " 3o5o V' Összesen 1 o34o K-t,16420 K-t

Next

/
Thumbnails
Contents