Armuth Miklós - Lőrinczi Zsuzsa (szerk.): A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Történeti Campusa (Budapest, 2023)
A Kémiai épület - The Chemistry Building Kalmár Miklós
készültek. A főlépcsők és a melléklépcső első tervváltozatain még fából készült lépcsők szerepeltek. Végül a melléklépcső lebegő kőlépcsőként, a főlépcsők pedig egyik oldalukon acéltartókkal gyámolított kő lépcsőfokokkal épültek meg. Az 1904 őszére tervezett átadás alkalmával fontos kérdésként merült fel a gáz és az elektromos áram bekötése. A gáz (.,légszesz") vezetékrendszer és eszközök szállítására a magas díjszabás ellenére az Általános Osztrák-Magyar Légszesz Vállalat kapott megbízást, hogy a szolgáltatást és az esetenkénti javítást is ugyanaz a cég végezze. Az elektromos áram esetében felmerült a helyi áramtermelés lehetősége is. Ehhez egyenáramot tartottak szükségesnek. Cziglernek az volt az elképzelése, hogy az áramszolgáltatás mégis a két nagy fővárosi szolgáltatótól származzon, hiszen az első épület esetében még csekély - és ezért megfizethető - áramszükséglet volt várható. A döntés úgy szólt, hogy a nagy energiaigényű motorok a később építendő gépészeti laborba fognak kerülni, így a nagyobb költségtételekről majd akkor fognak határozni. Az elszámoláshoz „önműködő órát" képzeltek el. Az építkezés befejeztével egyre égetőbb kérdés lett a felszerelések és berendezések beszerzése. Hauszmann - ekkor már rektorként - javasolta, hogy a tudományos felszereléseket és bútorokat az építési költség arányában osszák el. Szerette volna megelőzni a berendezésekre fordítható pénzkeret elosztása fölötti vitákat, de javaslatával épp az ellenkezőjét érte el: azonnal megmutatkoztak az eszközigényes és eszköztakarékos tanszékek, valamint a kisebb és a nagyobb helyigényű szervezeti egységek közötti ellentétek. Miután a 19 korona/légköbméter-es költség-előirányzaton belül kellett maradni, nem volt mit tenni: az egyre kevesebbet kellett elosztani az egyre növekedő igények szerint. A professzorok próbálták érvényesíteni érdekeiket. Czigler részletes kimutatásban nyugtatta meg a tanszékek képviselőit, hogy a régi épületekben meglévő területet jóval meghaladja az új épület hasznos területe, sőt az eredeti és elfogadott tervekhez képest is további területek képződtek. A költségek egy részét megpróbálták áthárítani a következő (F jelű) épület pénzügyi keretének terhére. A tervezőt - aki ekkor már fogtalkozott az F épület áttervezésével - felszólították a tervezési munka ütemének fokozására. A hely- és pénzszűkéből való kiútként felmerült az elektrotechnika tanszéknek a később építendő gépszerkezettan laboratóriumhoz való kapcsolása. Ez csökkentette a Ch épületben elfoglalt négyzetmétereket. Indokként a jelentős energiaigényt és a nagy gépek elhelyezését hozták fel. Az épület használata az évtizedek alatt az igények szerint folyamatosan váttozott. A mélypincéi kazánház megszüntetésekor a két szint magas teret vasbeton födém beépítésével kettéválasztották, a későbbiekben pedig elbontották a használaton kívüli kazánkémények tető feletti szakaszát. A növekvő laboratóriumi helyigény kielégítése céljábót 1941 -ben megvizsgálták a Ch épület emeletráépítésének lehetőségét. A tervezett III. emelet alaprajzi kialakítására Csonka Pál professzor nyújtott be javaslatot. A tervvázlat mellé ugyanő két - fotómontázsok segítségével előállított - látványtervet is készíttetett. Az igényesebb változat az ideiglenesen lebontott párkányzati kődíszek és a fakupola egy emelettel magasabban való visszaépítésével számolt, míg a másik javaslat - olcsóbb megoldásként - e szerkezetek végleges eltávolítását tartalmazta. A terv nem valósult meg, de az elkészült látványtervek zavarba ejtően valósághűek. Egy pontosan nem ismert időpontban elbontották a déli épületszárny Duna felőli főlépcsőjét. A lépcsőház helyén az alagsor és a földszint fölött új födémet építettek be, ezzel hasznos területeket nyerve a pincében, a földszinten és az I. emeleten is. Megszüntetve a kerti homlokzat szimmetriáját, elbontották a főlépcsőházba vezető előlépcsőt, a kaput és az utóbbi díszes keretezését is. A front elvonulása után azonnal megkezdődött a II. világháborús károk helyreállítása, melynek megszervezését Putnoky László professzorra bízták. A legsúlyosabb kár a főhomlokzat kupolaszerű tetőfelépítményét érte, amelyet ezért nem is építettek újjá. A dunai oldal ablakainak üvegezése tönkrement, a Ch. Max. is jelentősen megrongálódott, a tetőszerkezete beszakadt. A padsorokat hó fedte, így a berendezés tönkrement. A helyreállítási, felújítási és rekonstrukciós munkák az 1940-es évek végén kezdődtek el és még az 50-es években is folytak. A főbejárattól távol elhelyezkedő liftet a melléklépcső mellől a főlépcsőházba helyezték át. Az 1950-es években fokozatosan beépítették a déli homlokzat loggiáit. Először az agresszív fluorvegyületekkel végzett kísérletei miatt a II. emelet Duna felőli loggiájára „száműzött" későbbi Nobel-díjas Oláh György
