Armuth Miklós - Lőrinczi Zsuzsa (szerk.): A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Történeti Campusa (Budapest, 2023)
A Központi épület - The Central Building Zsembery Ákos
Havel az általa vállalt szerkezeti munkákat 1909. június 1-én készre jelentette, ám hogy az épület mikor készült el teljesen, nem tudjuk pontosan: az építési napló utolsó bejegyzése 1909. november 14-én történt, amikor elkészült a Pecz Ármin által tervezett kert, illetve megjegyzik, hogy a bútorzat szállítása késik. Az épület átadását követően hamarosan újabb építkezések kezdődtek. 1913-1914-ben történt a főépület négy, még beépítetlen Duna felőli udvarának üvegtetővel való lefedése. A Díszudvar melletti két udvarban 1913-ban fedett múzeumi helyiségeket alakítottak ki. A déli és északi udvarokat 1914-ben látták el üvegtetővel. A déliben rajztermet, az északiban vízépítéstani laboratóriumot rendeztek be. A négy udvar beépítését tervező Hauszmann az új tetőszerkezetek főtartóit a meglévő homlokzati falakra terhelte, és ügyelt arra, hogy az új helyiségek határoló falai megfelelően távol legyenek a folyosói ablakoktól - és így továbbra is biztosítva legyen az alsó földszinti folyosók természetes bevilágítása. 1938-ban a Könyvtár felőli udvarba (a mai Auditorium Maximum helyére), a lépcsőházhoz tapasztva egy kis épületet terveztek a műegyetemi evezősklub számára. Nincs tudomásunk arról, hogy a terv valóban megvalósult-e. Engedélyezési terveit ismerjük és egy ismeretlen évszámú - de bizonyosan a II. világháború előtt készült - alagsori alaprajzon szerepel. Feltehetőleg 1943-ig, az udvar beépítéséig funkcionált. A fennmaradt rajzok szerint benne egy, az evezősklub által üzemeltetett 9x8 méteres ellenáramú tanmedence működött egy hajók befogadására szolgáló mechanikus szerkezettel. A harmincas évek végére a hallgatói létszám növekedése, valamint a tudományos és oktatási módszerek fejlődése miatt újabb helyigény merült fel. Ezt a Központi épület emeletráépítésével orvosolták volna. A helyhiány megoldására Kotsis Iván ezt a megoldást elégtelennek tartotta, és korábbi, 1919-es koncepcióját újra felvetve szorgalmazta a Campus területén egy új, építészkari pavilon megépítését. Az egyetem vezetősége végül mégis az emeletráépítés mellett döntött, amelynek terveit Csonka Pál professzor készítette el, a munkálatokat két nagyobb ütemre osztva. A nyugati épületszárny szintráépítési tervei 1941 júniusában, a déli szárnyé 1942 áprilisában készültek el. Ajelenleg is látható állapotot gondos tervezés előzte meg, a homlokzat kialakítására több tervvariáns is született. Ennek köszönhetően az épület eredeti megjelenését a ráépítés alapjaiban nem változtatta meg. A ráépítés homlokzatformálását az eredetileg is magasabbra épített sarokrizalitok kialakítása határozta meg. Csonka tervei szerint a Hauszmann-féle főpárkány a rizalitok közti épületszárnyakon könyöklőpárkány pozícióba került. Ennek érdekében a padlás járószintjét meg kellett emelni, s ez egy ún. „vendégfödém" beiktatását tette indokolttá. így az eredeti zárófödém és az új vendégfödém között egy nehezen megközelíthető búvótér keletkezett. Csonka a kialakult szintkülönbséget a nyugati és déli lépcsőházakhoz igazított új lépcsőkarokkal hidalta át. 1 1 5 <
