Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1989-1990
1989. szeptember 18., 1. rektori tanácsülés
- 4 -- Katonai szolgálat halasztásával kapcsolatos kérelmek. A felvételre jelentkezőknek lehetősége volt választaniuk, hogy tanulmányaik előtt vagy után kívánják-e megkezdeni a katonai szolgálatot. A sikeres felvételi vizsgát tett hallgatóknál ezt általában figyelembe vettük, de ahol szükséges volt, a katonai szolgálatot az egyetemi évek utánra kérők közül is "0" évfolyamra (és így a katonai szolgálatot az egyetem megkezdése előtt teljesítők) vettük fel; az alsó ponthatártól felfelé kiindulóan. A jelentkezés óta bekövetkezett egészségi, családi és egyéb okok miatt számos felvételre került jelölt kérte, hogy tanulmányait még ebben az évben elkezdhesse. Figyelembe véve az előző évekhez képest már felemelt irányszámokat, csak a valóban indokolt kéréseket teljesítettük. 2. írásbeli és szóbeli vizsgák A felvételi alapján az a vélemény alakult ki, hogy az idei évben nem volt különösebb gond az írásbeli feladatokkal. A vizsgaeredmények statisztikai elemzése azt mutatja, hogy a szóbeli vizsgák eredményei inkább elhomályosítják, mintsem növelik a vizsgák szelektivitását. Egyetemünk így megerősítve érzi magát abban a szándékában, hogy a jövő tanévtől kezdődően már csak a középiskolai eredmények ("hozott" pontok) és az írásbeli alapján döntsön a felvételi ügyében. Ismételten jelezték a felvételi bizottságok, hogy a tanulmányi versenyeredmények olykor kisebb teljesítményt fednek, mint egy elfogadható felvételi dolgozat, főleg a szakmai tanulmányi versenyek esetében. Javasoljuk, hogy a tanulmányi versenyhelyezés ne a szerzett pontok maximumát, hanem a hozott pontok maximumát eredményezze. A tanulmányi verseny ugyanis a középiskolai pályafutást tükrözi. Hasonlóan ismétlődő probléma a fizikát helyettesítő tárgyak eredményeinek figyelembe vétele. A helyettesítő tárgyak írásbeli dolgozataival magasabb pontszámot lehetett elérni, mint fizikából. Sajnálatosnak