Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1989-1990
1989. december 11., 4. rektori tanácsülés
11 6.3. A törzsoktatás minél több tantárgyát meg kell hirdetni в magyar hallgatóknak idegen (nem csak angol) nyelven.. (Erre megfelelő ösztönző módszert kell kialakítani.*) E kurzusokba legalább fakultativ jelleggel, és ésszerű órarendi elhelyezés esetén az idegen nyelvű képzés hallgatói bekapcsolódhatnak. 6.4. A 6.1. alatti séma közös fakultativ tárgyaknál kis nehézségek árán is megvalósítható. 6.3. Egyes kialakítandó új tárgyakat (pl. az angol nyelv "üzleti" használata="communications skills") eleve a kar/szak összes hallgatója számára kell megtervezni, és a tantervbe beépíteni. 6.6. A kétfajta oktatásban részt vevő hallgatókból álló csoportokat kell szervezni méréseknél, önálló- és téma laboratóriumban, diplomatervezésnél, TDK-nál. 6.7. Törekedni kell a kétféle hallgatói csoport kapcsolására a termelési gykorlatokon. (Ennek egyik mozzanata, hogy a magyar hallgató egyben tolmács is a magyar üzemi környezetben, természetesen az egyetemtől kapott dijazás fejében.) 6.8. Ha a tanulmányait idegen nyelven kezdő hallgató elég jól tud magyarul, (aminek ellenőrzését ki kell munkálni), akkor tanulmányait részben a magyar nyelvű képzésben hallgathatja (Az áthallgatás mértékét az "elhagyott" csoport esetleges elnéptelenedése és a kiadott oklevelek különböző jellege befolyásolja.) 6.9. A törzsoktatás és az idegen nyelvű képzés tanterveinek módositásakor figyelemmel kell lenni a kétfajta képzés kapcsolatának erősítésére, különös tekintettel a 6.1.pontra.