Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1989-1990

1989. december 4., 3. rektori tanácsülés

- 12 -tudományos célú posztgraduális képzés lehetőségeit, az Egyetemi Tanács pedig határozatában felkérte őket arra, hogy egy éven belül dolgozzák ki és terjesszék elő a képzés koncepcióját, valamint szervezeti szabályozását. A Tanács a Villamosmérnöki Kar csaknem két évtizedes ezirányú tapasztalatait jól hasznosithatónak Ítélte. A hallgatói képviseleti rendszer helyzetét az Egyetemi Tanács 1989. április 24-i ülésén tekintette át. Itt megállapítást nyert, hogy némileg erősödött a diákképviselet. Az Egyetemi Tanács 16 hallgató tagjának mintegy fele aktivan és rendszeresen vesz részt tanácsülése­ken, a tanácsi bizottságok tevékenységében. Munkafeltételeiket az Ok­tatási Osztály biztosítja. A kari szintű hallgatói képviseletek munká­ja karonként, tevékenységi területenként és időszakonként igen nagy eltéréseket mutat. A kari hallgatói képviselők és az állami vezetés kapcsolata általában jó, a szükséges segítséget a hallgatók megkapják, az együttműködés jogi szabályozása azonban még nem mindenhol megol­dott. Az Egyetemi Tanács a segítségnek a fontosságát hangsúlyozta azon határozatával, hogy a diákképviseleti munkát végző hallgatók részére akár az egyéni tanterv szerinti tanulást is lehetővé kell tenni. Az időszakonként esedékes oktatók hallgatói véleményezését a tan­évben is folytattuk. Az oktatási módszerek továbbfejlesztésével kisebb-nagyobb mér­tékben minden karunk próbálkozott. A Vegyész- és a Villamosmérnöki karoknál a számítástechnikai laboratóriumi és gépháttér bővítése adott erre lehetőséget. Az Építőmérnöki Kar egyes tárgyakból bevezette a szabad oktató-választást. A kísérlet néhány kivételtől eltekintbe be­vált. A Természet- és Társadalomtudományi Kar atomerőmű szoftver szi­mulátort készített. Kísérletezett rövid időtartamú vizsgák előzetes szűrőként, való alkalmazásával. Tovább szorgalmazta a számítás­technikai és az audio-vizuális eszközök oktatásban történő felhaszná­lását. Az oktatás tárgyi feltételei az 1988/89. tanévben nem javultak. Az Egyetem, illetve a karok költségvetési keretei az oktatás feltété-

Next

/
Thumbnails
Contents