Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1987-1988
1988. június 6., 9. rektori tanácsülés
Az Ifjúsági Törvény és a vonatkozó jogszabályok figyelembevételével került megrendezésre 1988. április 12-én az egyetemi Ifjúsági Parlament a BME-n. Az előző időszakokban követett gyakorlattól eltérően az egyetemi parlamentet nem előzték meg kötelezően megrendezendő kari parlamentek . Miután a folyó tanév során jött létre a hallgatói képviseleti rendszer, ennek testületéi, igy célszerűnek látszott, hogy az egyetemi hallgatói gyűlés tagjai legyenek a Parlament hallgatói küldöttei. A fiatal dolgozók képviseletét 3o fő, karokról delegált küldött látta el. A dolgozói küldöttek kiválasztásánál nehézséget jelentett, hogy a Parlamentet megelőzően nem volt olyan jogszabály, amely ebben a kérdésben rendelkezett volna. Az Ifjúsági Parlament az ülés kezdetén elfogadta saját szabályzatát, s ennek részeként a dolgozói küldöttek delegálási rendjét is. Az elmúlt öt év ifjúságpolitikai intézkedéseit összefoglaló rektori beszámolót a Parlament elfogadta, észrevételek nem hangzottak el,vita nem alakult ki. A következő periódus feladatait a Parlament a Rektorral egyetértésben " A BME ifjúságpolitikai programja az 1988-9o terjedő időszakra " cimű dokumentumban foglalta össze.Az előző évek tapasztalatai alapján a program átfogó jellegű, s szándéka szerint azt a törekvést próbálja segiteni, hogy a hallgatókat érintő kérdések az egyetem különböző szintű fórumain a folyamatos működés során oldódjanak meg. A főhatóságnak illetve az országos alágazati ifjúsági parlamentre továbbítandó javaslatok , észrevételek két előterjesztés alapján alakultak ki. Az egyik előterjesztést a KISZ EB, a másikat a Vegyészmérnöki Kar Ifjúsági Parlamentje tette. A vita során alakult ki "A BME Egyetemi Ifjúsági Parlamentjének állásfoglalása a felsőoktatás fejlesztéséről" cimü dokumentum végleges szövege. Budapest 1988 május 2o. /Dr.Iványi Miklós/