Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1986-1987
1987. március 16., 5. rektori tanácsülés
12 A rendészeti csoport munkájával, az egyetemi társadalmi tulajdon védelmével az Egyetemi, illetve Rektori Tanács ezidáig még nem foglalkozott. így a vagyonvédelem területén meglévő problémák bemutatásához célszerűnek látszik az utóbbi öt évben, a társadalmi tulajdonban okozott kár értékének, valamint az értékek őrzési rendszerének vázlatos ismertetése. Egyetemünkön 1981-35. közötti időszakban a társadalmi tulajdonban okozott kár értéke 1,601.416,-Pt volt. 1986-ban a kár értéke 374.340,-Ft. Jelentős az egyetemi dolgozók személyi tulajdonát érintő lopások kárértéke is, 442.053>-Ft. A társadalmi tulajdonban okozott kár döntő többségében betörés, illetve lopás (besurranásos lopás) elkövetése során keletkezett. Valószinüsithe tő, hogy a lopásokat olyan személyek követték el, akik jól ismerték egyetemünket, a belső helyzetet. A tettesek felderítésére inditott rendőrségi vizsgálatok sajnos a legtöbb esetben eredménytelenül zárultak. A rendészeti csoport belső vizsgálatainak tapasztalatai feltárták azokat az okokat, melyek elősegítették, elősegíthették a bűncselekmények elkövetését. Ezek:- az eltulajdonított eszközök elégtelen védelme, a károsultak nem megfelelő magatartása,- az egyetem dolgozói nem vették figyelembe intézményünk "nyilt város" jellegét, tehát azt, hogy bárki, bármikor beléphet az egyetem területére. I