Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1985-1986

1986. április 21., 5. rektori tanácsülés

7 III. A tárgyi feltételek alakulása 1. Az oktatók és dolgozók elhelyezése A jelenlegi oktatói létszám 133 fő, ehhez 6 előadó 3 hivatalsegéd, 1 könyvtáros és 2 technikus tartozik. A ITyelvi Intézet összlétszáma: 145 fő (Ez a létszám még két külföldi vendéglektorral bővül.) Az E épület VI., IX. és X. emeletén 22 szoba áll rendelkezésünkre. Ebből 12 szobában helyezkednek el a következők: igazgató, igazgatóhelyettesek, 7 kari csoportvezető, 5 nyelvi szakcsoportvezető, 2 vendéglektor, 6 admi­nisztratív dolgozó, 3 hivatalsegéd, két technikus, Tehát 118 nyelvtanár rendelkezésére mindössze 10 szoba áll: 12 fő/szoba. Ráadásul ezekben a szobákban kell elhelyezni az okta­tási berendezések, könyvek, irattár egy részét és az okta­tási segédanyagokat. Ez önmagában is elég zsúfoltságot jelent, de a nagyobb probléma az, hogy az oktató munka szerves részét alkotó kötelező szakmai beszámolókat, konzultációkat nem tudjuk ilyen körülmények között nyu­godtan lefolytatni. Egy-egy beszámoló hallgatónként kb. 30 perc és mivel ez a szorgalmi időszakra esik, a központi teremelosztó nem tud termeket biztosítani. Megfelelő elhelyezés 5 fő/szoba átlag lenne. Tehát a kedvezőbb elhelyezéshezt a meglévő szobákon kivül még 10 szobát igényel a ITyelvi Intézet. Ennyi szoba a jelen­legi zsúfoltságot és a további létszámnövekedés során felmerülő elhelyezési gondokat is enyhítené. Elhelyezési gondjainkon segitett, hogy az elmúlt tanévben a VT. eme­leten kaptunk 1 szobát. A Vegyész karnak az E épületből történő kiköltözése során megüresedő szobákból kérünk további bővitést a korábbi egyetemi döntésnek megfelelően. 2. A nyelvoktatás tárgyi feltételei. A két régi nyelvi labor (E ép. IX. emelet) épitési rekonstrukciója befejeződött. Az átépitéssela két nagy-

Next

/
Thumbnails
Contents