Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1985-1986

1985. október 7., 1. rektori tanácsülés

- 3 -2. Az Írásbeli és a szóbeli vizsgák. Az írásbeli vizsgák a szokásos módon folytak. Újdonság volt bogy a gimnáziumi tantárgyi követelmények változása miatt a fizika tétel 5« és 6. példája két félő csoportosításban sze­repelt- A középiskola tipusa, az érettségi éve, illetve tovább tanulás szakiráuyultsága határozta meg, hogy a két fele fela­datcsoport közül melyiket kell a pályázónak megoldania. Mivel elágazó példák a matematika tárgy esetében eddig is léteztek /szakközépiskolában érettségizettek esetében/, ismételten felmerült az igény egyértelmű minisztériumi állásfoglalásra: mi legyen azok dolgozataival, akik nem a számukra előirt fel­adatsort oldják meg. Továbbra is egyöntetű a karolt negativ álll isfoglalása a fizikát helyettesitő tárgyak választási lehetőségével kapcsolatban. Ismételten leszögezik:a helyettesitő tárgy nem alkalmas annak eldöntésére, hogy a pályázó megfelel-e az egyetemi követel­ményeknek. Az igy kapható eredmények összehasonlíthatósága a Fizika tantárgy pontjaival nem tekinthető reálisnak. Az elvi szempontok hangsúlyozása mellett néhány esetben konkrét jel­zést adtak arról, hogy egyes szakmai tárgyalt mennyiben alkal­matlanok a továbbtanulási követelmények elbírálására. Azt is megemlítik, hogy az illetékesek sok esetben nem kellő körül­tekintéssel állítják össze a tételeket /pl. szánonkértek olyan anyagrészt, ami nem szerepelt a középiskola tananyagában. Javaslatként felmerült, hogy az Írásbeli feladatok összeállí­tása során kérdezzék meg az Egyetem /kar/ oktatóinak véle­ményét . A szóbeli felvételi vizsgák zavartalanul, rendben folytak. A gimnáziumi tantárgyi követelményeknek - fentebb már emlí­tett változása miatt - fizikából a szóbeli vizsgára új téte­leket kellett kidolgozni. A tótól sor összeállítását egy bizottság végezte, kari képviselők bevonásával. Az' uj totclck inellett - a korábban érottségizcfctekre való tekintettel - a régi tételeke Rak talmazták a vizsgabizottságok.

Next

/
Thumbnails
Contents