Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1985-1986
1986. január 20., 3. rektori tanácsülés
BUDAPESTI MŰSZAKI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR Budapest XI., Műegyetem rakpart 3. К. I. 10. Dékán Dr.Iványi Miklós egyetemi tanár Oktatási rektorhelyettes Tórqy : A "Számítástechnika oktatás" A "Számítástechnika oktatás helyzete, beszámoló az Egyetemi Tanács 1983. december 12-i ülése határozatának végrehajtásáról" c. rektori tanácsi napirend előkészítéséhez az Építészmérnöki Kor vonatkozásában az alábbi beszámolót terjesztem ölő. 1.1. Az oktatók fölkészítése terén az elmúlt két évben a koron jelentős fejlődés történt. Számos oktatónk mélyítette el ilyen irányú ismereteit és több uj szakterület, illetőleg személy kapcsolódott be. Erről a különböző kori rendezvényeken elhangzott előadások, illetőleg publikációk tanúskodnak. Nagy segítséget jelentett e téren a tanszéki személyi számítógép állomány növekedése, ezt egyrészt a Tudományszervezési és Informatikai Intézet segítségével, másrészt kari saját eszközökből sikerült megvalósítani. Szinte mindonhol, ahova uj gépi berendezést tudtunk kihelyezni, kialakult a számítástechnikai oktatás fejlesztő sóbon intenziven közreműködő oktatói, kutatói mag. 1.2. A számítástechnikai alapképzést a gyakorlati óraszám kótsze resére növelésével erősítette a kar, az 1983-as egyetemi beszámolóban szereplő óraszám kimórthez képest. Két személyi számitógópos laboratóriumunk vesz részt intenziven a számítástechnikai alapképzésben, az egyik az Építőmérnöki Karral közösen létesített MC3X-es labor, a másik pedig a kar saját forrásaiból kiépített PRIMU számitógépes kislabor. 10 {»cc. PrnNyV. 83-308 Л