Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1984-1985

1984. december 3., 2. rektori tanácsülés

I. Az 1984. évi bérgazdálkodás Az 1984. évi bérgazdálkodásunkat alapvetően két központi intézkedés végrehajtása határozta meg: az éves bérszintféj­­lesztés, valamint a 25.196/84., ill. 27.148/84.XI. MM. számú ügyirattal elrendelt létszám és béralap zárolás. A Pénzügyminisztérium az éves bérszintfejlesztés mértékét a béralap 4 %-ban határozta meg azzal, hogy a növekmény 62,5%­­át biztosítja költségvetési támogatásból, a bérszintfejlesz­tés további 37.5 %-át - gazdálkodási gyakorlatunkban első Ízben - az egyetemnek saját pénzeszközeiből kellett megterem­tenie. A bérszintfejlesztési keretnek a karok és a gazdálkodó egy­ségek közötti elosztására, felhasználására vonatkozó javas­latot a Rektori Tanács és a Szakszervezeti Bizottság 1983. november 28-i együttes ülése hagyta jóvá. Javaslatunkat az MSZMP BME Párt VB és a Szakszervezeti Bi­zottság 1982. év októberi együttes ülésének határozatára alapoztuk. A két testület a bérarányos keretelosztás mellett foglalt állást azzal az indokolással, hogy a bérfejlesztési lehetőség és a fogyasztói áremelkedések egymáshoz viszonyított aránya - bizonyos rétegeket kivéve - nem teszi lehetővé a következő években sem a preferálás, sem a nivellálás maradék­talan érvényesítését. A mértéktartó központi bérszintfejlesztésen túl módot kaptak a gazdálkodó egységek, hogy belső tartalékok feltárásával növeljék béremelési lehetőségeiket. Ennek érdekében valamennyi területen felül kellett vizsgálni a nyugdíjazással vagy belső átszervezéssel felszabaduló álláshelyek fenntartásának szük­ségességét.

Next

/
Thumbnails
Contents