Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1984-1985
1985. április 1., 4. rektori tanácsülés
10 szemléletet, amely végigkíséri egész egyetemi pályafutását. Ezután kerül sor a szaktárgyakban a megfelelő munkavédelmi ismeretek,és a 7-10 félév-valamelyikében a "Munkavédelem" c. tárgy oktatására. Ebben a felépítésben a "Munkavédelem" c. tantárgy fő célja a szaktárgyakban elsajátított munkavédelmi ismeretek rendszerezése, integrálása, továbbá a munkavédelem politikai, társadalmi jelentőségének hangsúlyozásával a felelősségtudat kialakítása, valamint a vezetői tevékenység során felmerülő munkavédelemmel kapcsolatos, jogi, igazgatási kérdésekben megfelelő tájékozottság megszerzése. Az előbbiekben vázolt koncepció bevezetéséhez vevezető lépésnek tekinthető, hogy az 1984/85.-ös félévtől kezdődően az egyetemre beiratkozó nappali tagozatos hallgatóknak a félév inditása előtt egy rövid bevezető munkavédelmi és tűzvédelmi előadást szervezünk. A legfontosabb ismereteket összefoglaló füzetkét is összeállítottunk, melyet a hallgatók az előadás során kezhezkapnak. További lépés lehet ebben az irányban, ha valamely első féléves mérnöki alapismeretet oktató tárgyba beiktattunk néhány órás munkavédelmi blokkot a minimális 24 órás órakeret terhére. 2.3 Munkavédelmi képzés a laboratóriumi oktatások során A laboratóriumi képzés általában a követelményeknek megfelelően zajlik, hiszen az oktató felelőssége nyilvánvaló. A tanszéki laboratóriumok, műhelyek, stb. munkavédelmi helyzetének javításával pozitiv irányú nevelőhatást kell kifejteni a hallgatóinkra. Ahol objektiv okok egyelőre nem teszik lehetővé az oktatásban a munkavédelmi előírások szigorú betartását, ott az oktatóknak fokozott felelősségük tudatosítása mellett, nagyobb figyelmet kell fordítaniuk az ilyen következetlenségek megmagyarázására, és a hallgatók előtt a helyzet kivételességének hangsúlyozására. Munkavédelmi oktatásunk és nevelőmunkák eredményessége érdekében is javítanunk kell a laboratóriumi oktatás biztonsági helyzetén. Indokolt, hogy a karok és a tanszékek vezetői megvizsgálják a munkavédelmi feltételek ja-