Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1983-1984

1983. október 24., 1. rektori tanácsülés

- 3 -küldése, hátrányt .jelent az itt tanulók számára. Ezért rendkívül fontos a velük való foglalkozás, a rendszeres korrepetálás. A libe­rális elbírálás helyett a korrekt, teljesítményt követelő, de a fel­adat teljesítéséhez minden segítséget megadó magatartásmód, munka­stílus a helyes. A külföldi hallgatók tanulmányi eredményében, munkaerkölcsében az utóbbi években javulás tapasztalható, de még igy is gyengébb, mint a magyar hallgatóké. Az első évi lemorzsolódási arány jelentős, mint­egy 10-20%. Nagyarányú a külföldi hallgatók száma az évismétlő hall­gatók között. Л felsőbb évfolyamokra eljutott hallgatók tanulmányi eredménye megfelelőnek mondható. Meg kell jegyezni, hogy van néhány igen tehetséges, jó eredményt elérő külföldi hallgató is. Egyetemünk arra törekszik, hogy a hozzánk kerülő külföldi hallgatók közül minél többen és minél sikeresebben fejezzék be tanulmányaikat. Ugyanakkor a küzdelmes munkával megszerzett diplomájukat a fejlődő országok többségében nem ismerik el. Célszerű lenne tehát elérni, hogy a Művelődési Minisztérium szorgalmazza diplománk elismertetését, illetve ne fogadjunk olyan országokból hallgatókat, amelyek nem isme­rik el megfelelő szinten egyetemünk oklevelét. A diploma elismerteté­séhez, tartalmának megismertetéséhez egyetemen belül tovább kell töké­letesíteni a kétnyelvű oklevél kiállítását, a leckekönyv / ha szüksé­ges a tanterv és a tárgy tematikájának/ fordítását. A hazánkba kerülő külföldi hallgatók többsége a Nemzetközi Előkészítő Intézetben /NEI/ egy éves előképzésben vesz részt, ahol elsajátítják a magyar nyelvet és választott szakmájuknak megfelelő szaktárgyakat tanulnak. A tanév végén záróvizsgát tesznek, mely egyenértékűnek minősül a felvételi vizsgával. A NEI záróvizsgáján elért legalább 2,51-es átlag alapján lehet felsőfokú tanulmányokat megkezdeni. Azok a hallgatók akik nem a NEI-ből érkeznek az egyetemre /főleg az NDK-ból/ az egyetem megkezdése előtt egy hónapot töltenek országunkban. A ta­pasztalatok szerint az egy hónapos beilleszkedés kevés, célszerű szá­mukra hosszabb előkészítő tanfolyam biztosítása.

Next

/
Thumbnails
Contents