Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1983-1984
1984. április 16., 5. rektori tanácsülés
- 11 Az új tűzvédelmi rendelkezéseket tartalmazó 112/1983. számú rektori utasitás kiadásra került, de a felügyeleti szervezet belső változása ennek korrigálását teszi szükségessé. A 3/1980.BM. számú rendelet értelmében az egyetem helyiségeinek tűzveszélyességi osztályba sorolását felül kell vizsgálnunk és korszerűsíteni kell, figyelembe véve az időközben bekövetkezett változásokat. Már egy éve foglalkozunk a gázpalackok racionálisabb cseréjének megoldásával, mert az országban bekövetkezett különböző gázrobbanások szükségessé teszik ennek a kérdésnek az előtérbe helyezését. Több gondolat is felvetődött a helyes megoldásra, igy a vezetékes gázrendszer kiépitése, amelyre a jelenlegi gazdasági körülmények között nem is gondolhatunk. A magas költség mellett akadályt jelent, hogy a központi gázelosztó védterülete jelentős és ezt a központi területen nem lehet biztosítani. Most folynak' tárgyalások arról, hogy esetleg kis védterületen telepíthető palacktároló konténereket vásárolunk, vagy gyártatunk. Amennyiben kedvező lehetőség mutatkozik erre, úgy természetesen ezt alkalmazni fogjuk. Ha további nehézségek merülnek fel, változatlanul a jelenlegi rendszert kell fenntartanunk azzal, hogy a gázpalackok kiszállítását esetleg heti három alkalommal vállaljuk. Változatlanul állandó probléma forrása a feleslegessé vált anyagok és bútorok kérdése. A tanszékek, kollégiumok ezeket azonnal közterületre viszik, amint feleslegessé válnak és ezt követően sürgetik elszállításukat. Ezúton is tájékoztatjuk a gazdálkodó egységek vezetőit, hogy az egyetem nem rendelkezik megfelelő raktári területtel tf&S