Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1983-1984

1984. február 3., 3. rektori tanácsülés

2 mint a Gazdasági és Müszalei Főigazgatóság képviselői. A társadalmi szervezetek képviselőiket saját maguk delegál­ják és hivják vissza. A Testnevelési Tanszék és a GMF képviselőit a rektor bizza meg. cr 5* A Bizottság tevékenységét oktatási évre szóló program, ill. ülésterv alapján végzi. Félévenként legalább két ülést kell tartani, az üléseket az elnök hivja össze. Ülés a Bizottság valamelyik tagja kérésére is összehív­ható . A széleskörű feladatok ellátása érdekében a Bizottság szükség szerint kérhet fel alkalmi közreműködésre külső szakembereket és munkatársakat. Meghatározott feladatok­ra, ill. időszakra az elnök ad ki felkérést. A tagok hiányzásuk esetén a megfelelő szintű képvisele­tükről maguk gondoskodnak. A Bizottság állásfoglalásait szótöbbséggel hozza, de a kisebbségben maradottak kérhe­tik ellenvéleményük rögzítését az állásfoglalásban. A Bizottság iratait, a napirendek anyagait, az állásfog­lalásokat Ó3 a levelezést a tagok számára hozzáférhető módon iktatni és tárolni kell, amelyért a titkár a fele­lős . A Bizottság nevében aláirá3i joggal az elnök, távollété­ben a titkár vagy alelnök rendelkezik.

Next

/
Thumbnails
Contents