Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1983-1984

1984. február 3., 3. rektori tanácsülés

7 kizárja, hogy az egyetemi klubol utánpótlás neveléssel érdemben foglalkozzanak. A fejlett sportkulturáju orszá­gok gyakorlata szerint az utánpótlás nevelés súlypontját az alsó és középfokú iskolába kell visszahelyezni, megfe­lelő anyagi támogatás és ösztönző rendszer mellett. Az egyetemi sportklubok anyagi támogatását attól kell füg­­gövő tenni , hogy a. / mennyi kvalifikált versenyzőt foglalkoztat illetve b. / hány fő egyetemi hallgató és bázisszervi dolgozó számára biztosit rendszeres, a sportbeli képességek­nek megfelelő szintű versenyzési, sportolási lehető­séget . Éppen ezért az illetékes főhatóságoknak felül kell vizsgálni az egyetemi és főiskolai sportklubok jelenlegi helyzetét, feladatát, ösztönzési rendszerét és az oktató­­nevelő munkát akadályozó átigazolási szabályzatot. /Ugyanis ahhoz, hogy az cgyetemk életében a sport képes legyen b'tölteni szerepét az élsportoló példaképek is ugyanúgy kellenek, mint a széles tömegsportbázis. Ezt a jelenlegi átigazolási szabályzat nem biztosítja./ A felülvizsgálat során a következő szempontokat kell figyelembe venni: az egyetemi klubok fő feladatának az egyetemi ifjúság rendszeres sportolását kell tekinteni és fel kell men­teni a szakszövetségek által megkövetelt utánpótlás bá­zis fenntartás kötelezettsége alól. /Kivételt képezhet a nemzetközi szinten tartott szakosztály utánpótlása, és az a ,ÖAFC esetében a férfi kosárlabda./ Л

Next

/
Thumbnails
Contents