Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1979-1980
1980. április 14., 5. rektori tanácsülés
3 ügy véljük,hogy ez az arány jelentősen nem növelhető.A hallgatók elfoglaltsága, szakmai igénybeli sokrétűsége, ill. szinvonalbeli eltérése és a tanszékek kapacitása nem teszi lehetővé, hogy ennél jelentősen nagyobb létszámokat vonjunk be a diákköri munka legmagasabb szintjébe. E területen, ugyanakkor, tartalmi kérdések fejlesztése válik szükségessé. Annak érdekében, hogy a diákköri munka e területét mélyrehatóbban elemezni tudjuk, vizsgálatot végeztünk az 1979.évi TDK konferencián resztvettek körében.A vizsgálat eredményeit a melléklet tartalmazza. A konferencián résztvevő 342 hallgató közül 140-en /41 %/ töltötték ki értékelhetően a kérdőivet. A felmérésből kitűnik, hogy a kollégisták a TDK-ban résztvevők 27 %-át adják, ez az egyetemi arányukhoz képest alacsony . A diákkörökben résztvevők 73 %-a a felső három évfolyamról kerül ki. Látható, hogy a III. évfolyamtól kezdenek foglalkozni a hallgatók tudományos kutatómunkával. Egyetemi arányuknál /34,4 %/ kisebb a TDK-zó hallgatók között a fizikai dolgozó szülők gyermekeinek az aránya /16,4 %/. A tanulmányi eredmények azt mutatják, hogy a 3,5 feletti tanulmányi eredményt elérők képezik a TDK-zók 85 %-át. Az összhallgatóknál ez az arány 46 %. A konferencián résztvevők 2/3-a első alkalommal vesz részt munkájával a TDK konferencián. Ez mutatja, hogy a TDK-zó hallgatók többsége, az egyetemi évek alatt,egy dolgozatot készít.