Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1979-1980
1980. február 11., 4. rektori tanácsülés
- 29 -integráció leglényegesebb kérdéseivel foglalkozott, melynek előadásait és az ahhoz kapcsolódó referátumokat publikálni fogják. 5. KÜLFÖLDI KONFERENCIÁN VALÓ RESZTÉTEL A külföldi nemzetközi konferenciákon való részvételre f. évben is igen nagy volt az érdeklődés. A devizakeretek korlátozott volta miatt azonban a kérelmezőknek csak kisebb hányadát tudták kiküldeni. Ezen ebben az évben is úgy segítettünk, hogy amenynyiben olyan városban rendeztek konferenciát, ahol volt közvetlen-kapcsolatos partnerünk, úgy a részvételt ennek keretében készítettük elő. Továbbra is fenntartjuk korábbi javaslatunkat, melyszerint a szocialista országokban történő rendezvényeken való részvételt némileg enyhitené, a vonatkozó rendeletek lehetővé tennék az utazási irodán keresztül történő kiutazásokat. A 149/76.sz. OM. utasitás 11. pontja alapján is több utazást bonyolítottunk le. A nyár közepén bevezetett új devizarendelet miatt, melyszerint 40 %-os felárat kell fizetni, a 3378/69. sz. Korm. rendelet alapján kiutazók száma csökkent, egyesek a kiutazás jóváhagyását követően a rendezvényen való részvételről lemondtak. Ж