Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1978-1979

1979. április 9., 5. rektori tanácsülés

- б -azt, hogy az oktatás, az órarendi óa a konzultációs időn túl rendsze­resen bejárjanak, mivel akarva nem akarva zavarják egymás munkáját. Ez feltétlenül kihat a hallgatói kapcsolatokra is. A párthatározatnak megfelelően 1970 őrszétől az Épitő-, Épitósz-, Közlekedés- és a Vegyész Kar esti tagozatén megkezdtük a „Magyar mun­kásmozgalom története" oktatását. /Lásd 3*sz. melléklet./ Л tárgy be­vezetését megkönnyítette az, hogy e területnek a Tudományos Szocializ­mus Tanszéken eddig is komoly eredményeket felmutató kutatóbázisa van, valamint az, hogy kisebb létszám# hallgatóságnak saját jegyzet, sze­melvénygyűjtemény alapján már eddig is tanítottak. A tárgy általános bevezetésére már a szükséges szalmái Ismeretek és komoly oktatási ta­pasztalatok la rendelkezésre állnak, itt jobbak a szemléltetés lehető­ségei • Az áj tárgy oktatására a Tudományos Szocializmus Tanszék rendkí­vül gondosan készült fel. A tantárgyhoz készített jegyzetet az egész tanszék fejezetenként - egyes oktatók által készített referátumok alapján megvitatta, hallgatói tematikát - irodalomjegyzeteket stb. készítettek. A tárgy bevezetése a hallgatók részéről vegyes fogadtatásra ta­lált. A történelem oktatás helyzetének romlása,a középiskolákban n történelem törlése az érettségi tárgyak közül, általában rontja a marxista tárgyak, de különösen a tudományos szocializmus és magyar munkásmozgalom egyetemi oktatásának a helyzetét is. A történelem ok­tatás nem átgondolt redukálása „ súlyos degradálása után egy jelentős mértékben történelmi tárgynak a bevezetése - a hallgatéság kis részé­nél váltott ki bizonyos érdeklődést, de ők sem általában a múlt, inkább a ma kérdései iránt érdeklődnek. Problémát jelent, hogy erre a tárgy­ra is az esti- és levelező,tagozatokon az egyes karok rendkívül elté­rő éraszámot biztosítottak. Az 1978/79-es tanévtől a Kinizsi utoai és Zsil utcai épület Közgazdasági Egyetemnek történő átadása, valamint a CII épület rekonst­rukciója miatt „szükségállapot" intézkedések kerültek bevezetésre. Ez érintette a tananyagot, órarendet és a vizsgáztatás rendjét is. A hely­zet a marxizmus oktatás számára egyértelműen kedvezőtlenül alakult. A módosult új feltételek, az új tanrend tovább bonyolította munkánlcut. A hallgatók jelentős része a karok többségén a félévközi követelmények megnövekedett terhei miatt készületlenül jön az érákra és csak a téma­záró dolgozatokra, vagy csak a fólóvi vizsgákra készül fel. E kedvezőt­len^ csak részben tudjuk ellensúlyozni jegymegajánlással, zárthelyikkel, kisreferátumokkal• /Lásd 4.sz. melléklet./ Az óraszám bizonyos fokú h*lv +*+

Next

/
Thumbnails
Contents