Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1978-1979
1979. január 22., 4. rektori tanácsülés
18 -A .legalsó sorban látható átlagokból kitűnik, hogy a tanulásra fordított idő gyakorlatilag független a származástól, azaz a fizikai dolgozók gyermekei átlagosan rosszabb tanulmányi helyzetüket - úgy tűnik - nem törekszenek kiegyenlíteni átlagosnál több tanulással. A fizikai dolgozó szülők gyermekeinek tanulmányi tevékenységét jellemzi részvételük a tudományos diákkörökben. Mig a fizikai dolgozók felmérésben résztvevő gyermekeinek 11,4 %-a dolgozik tudományos diákkörben, addig ez az arány az egyéb származásuaknál 14,9 %• \ Összefoglalva megállapítható, hogy a fizikai dolgozók gyermekei nek tanulmányi helyzete rosszabb, mint az egyéb szárraazásuaké: körükben nagyobb az évet ismétlők és a véglegesen lemorzsolódók, valamint a gyenge tanulmányi eredményt elérők aránya és kisebb a jó tanulmányi eredményüek aránya. A rosszabb tanulmány eredmények abból is adódnak, hogy egy részük alacsonyabb felvételi pontszámmal kerül Egyetemünkre. Kevesebben vesznek részt közülük tudományos diákköri munkában. Ugyanakkor a tanulmányi téren mutatkozó hátrányuk felszámolása érdekében elvárható többlet tanulmányi munkát nem lehet kimutatni esetükben. 2.3. A fizikai dolgozók gyérmékéi nevelésének helyzete A fejezet címében jelzett terület megítélésénél kizárólag a kérdőivee felmérésre támaszkodhattunk. E felmérés alapján választ kaphattunk arra a kérdésre, hogy az egyes származási kategóriákba tartozók közül mennyi a KISZ tagok aránya és a hallgatók közül kik rendelkeznek választott, vagy megbízásos KISZ funkcióval, illetve álland.ó KISZ munkával /L. XII. táblázat/.