Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1977-1978
1978. június 12., 7. rektori tanácsülés
21 Fokozottabban kell segíteni a szocialista tudat, életmód, műveltség és közgondolkodás kialakulását elsősorban a politikai nevelő és agitációs munka fokozásával. A különböző vezetőbeosztásuak megfelelően.látják el azokat a feladatokat, melyeket a szocialista állam rájuk ruházott. A vezetők közötti kádercsere azonban, arai a demokratizmus megnyilvánulásának is egyik formája, nem kielégítő. Ennek egyik fő oka a jelenlegi helytelen gyakorlat mellett a vezetői utánpótlás nevelésének hiányossága. Tovább kell fokozni a vezetőkáderek minőségének javítását, és biztosítani kell, hogy különösen a kulcspozícióban csak olyan rátermett, politikailag, szakmailag és magatartásbelileg egyaránt megfelelően alkalmas személyek legyenek, akik képesek biztosítani a megfelelő vezetést, a társadalmi érdek érvényesülését. A személyzeti apparátus munkája kielégítő és a szükséges átalakítással megfelelő segítséget tud nyújtani a megnövekedett feladatok ellátásához. A fejlődés megkívánja, hogy a kádermunkára az eddiginél is nagyobb figyelmet fordítsunk. A jelentős eredmények megállapitása mellett az előterjesztésben felvetett problémák a még több és még jobb munka végzésére irányulnak, melyek megoldása elengedhetetlenül szükséges a feladatok maradéktalan teljesítése érdekében. Határozati javaslatok: 1. Az együttes ülés a személyzeti munkáról szóló párt- és állami határozatok végrehajtásának helyzetéről készített jelentést a kiegészítésekkel együtt elfogadja. 2. A fő feladat a jövőben is a meglévő határozatok maradéktalan teljesítése a személyzeti munka fokozása illetve a végrehajtás jobb előkészítése alapján. 3. Gondoskodni kell arról, hogy a párt- és a társadalmi szervek minden esetben részt vegyenek az állami személyzeti munkában és megfelelő segítséget nyújtsanak a feladatok megoldásához. í+. Az együttes ülés felkéri Rektor elvtársat valamint az Egyetem többi vezetőjét, hogy a felvetett problémákat mérlegeljék és tegyék meg a szükséges intézkedéseket azok megoldására.