Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1977-1978

1978. május 8., 6. rektori tanácsülés

2 nulási feltételek biztosítását, pedagógiai tevékenység el­látását . A kollégium állami vezetése és a diákönkormányzatok között a kapcsolat jó. Nem okozott gondot, hogy az igazgatók nem szavazati joggal vettek részt a kollégiumi bizottságok ülésein. A szabályzat adta lehetőséget, a véleményeltérés során a felsőbb szervekhez való fordulást nem kellett al­kalmazniuk. A kollégiumi igazgatók támogatják a KISZ szervezetet a mozgalmi munka szervezésében. Az önkormányzatokkal együttesen dolgozták ki a kollégiumok munkaterveit, amelyeket a kari KISZ vezetőségekkel egyeztettek, majd a közös feladatok végrehajtásának segítésére mozgósították a nevelő testületet. Az uj irányítási rendszer a KISZ szervezet számára komoly feladatok vállalását jelentette annak ellénére, hogy a karok és a kollégiumok, valamint a KISZ szervezetek közötti jó kapcsolatnak hagyományai vannak Egyetemünkön. A KISZ szervezet a következő feladatokat végezte el az elmúlt év során:- Kidolgozásra került a különböző szintű KISZ vezetőségek és kollégiumi önkormányzati szervek közötti kapcsolatot szabályozó KISZ bizottsági határozat.- Kialakult az egyetemi KISZ Bizottságon belül a kollégiumi felelősi funkció, amelyen keresztül rendszeres információt kapnak a kollégiumi titkárok.- A KISZ vezető testületé folyamatosan foglalkozik a kollé­giumokat érintő kérdésekkel.- Kidolgozásra került a kollégiumi önkormányzatokra vonatkozó gazdálkod.ási ügyrend. A KISZ Pénzügyi Ellenőrző Bizottság gazdasági revíziókat végzett a kollégiumokban.

Next

/
Thumbnails
Contents