Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1977-1978
1978. április 17., 5. rektori tanácsülés
29 1-2 s módosítás törekvéseink ellenére következett be és azzal magyarázható, hogy az utóbbi évben bevezetett valutáris korlátozások végül is és elsősorban a szocialista viszonylati! utazásokat érintették. Tőkés relációban ugyanis a külső szervek által támogatott utak a jelentősebbek és ezek száma viszont nem csökkent, hanem emelkedett . 3. A nemzetközi kapcsolatok tartalmi értékelése nehezebb. Az utóbbi években hozott - egyébként indokolt - intézkedések, amelyek pl. az anyagok kiküldésére, vagy magán kapcsolatok kezdeményezésére vonatkoztak, а. БМЕ-ОМ keretek közötti szolgálati utón történő kapcsolatok kialakítását háttérbe szorítottál; más szervek utján létrejött kapcsolatokhoz /КК1, stb/ \'iszonyitvs. A nemzetközi kapcsol tok hatékonysága elsősorben azzal mérhető, hogy az egyetemi oktatói; tudományos kapcsolatai, illetve tájékozottsága a korszerű tudomány 4 technika és technológia megismerésében milyen gyors és milyen mértékű. A hazánkat látogató külföldiek megállapításai szerint, de nem utolsó sorban a BME oktatók nemz tközi rendezvényeken való szereplésének visszhangjából megállapítható, hogy oktatóink informáltsága összességében jónak mondható; a világ tudományos és ipari•életét, az oktatás módszereinek legújabb eredményeit is általában jól ismerik. Más kérdés, hogy a jól, illetve jobban tájékozott, vagy szélesebb személyes tudományos kapcsolatot tartó oktatók köre mennyiben fedi az egyetemi káderutánpótlási tervben szereplők körét.