Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1977-1978
1978. február 13., 3. rektori tanácsülés
- 14 -A nappali tagozatos hallgatók tehát az oktatási csira rendelkezésre álló egész alapterületnek kevesebb,mint 1/5 részén, a hallgatói alapterületnek kevesebb, mint felén töltik munkaidejük 87 ?S-át. Ugyanezen alapterületen folyik még a nappali képzés teremszükségletének felét kitevő esti, levelező ás a postgraduális képzés is. Az adatokból levonható az a következtetés, hogy még a korszerűsített tantervek szerinti oktatás is túlnyomó részt a központi teremgazdálkodás kezelésében levő helyiségekben folyik, a tanszékek a terhelés viszonylag kis hányadát veszik át, A tantermek és gyakorlati helyiségek száma a legutolsó, e tárggyal foglalkozó Rektori Tanács ülése /1976, májusa/ óta tovább csökkent, A Ch.II. tantermet, egy nagyértékű műszer elhelyezése miatt, korábbi elvi engedély alapján vonták ki az oktatásból, az R épület III, emeletén pedig két nagyméretű rajztermet alakítanak át a Számítástechnikai Alkalmazási Központ helyiségévé, A Számítástechnikai Alkalmazási Központ kialakítása kapcsán az R, épület III. emeletén a folyosó egy részéből kisméretű gyakorlati helyiség épült, amelyet azonban a központi teremgazdálkodás csak korlátozottan tud igénybe venni. A helyiséget ugyanis a Tanreaktor leltárában levő bútorzattal szerelték fel, miután azt az eredeti elképzelések szerint a Tanreaktor használja fel oktató és tájékoztató tevékenységre. Tanterem ellátottságunk helyzete meglehetősen rossz, ami az alábbi következményekkel jár:- néhány esetben át kell alakitanunk az órarendet, ami kedvezőtlen megoldásokat eredményez;- a nappali tagozatos hallgatók nyelvóráinak, a posztgraduális képzés órarend szerinti óráinak egy része számára nem tudunk termet biztositani;