Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1977-1978
1977. november 28., 2. rektori tanácsülés
-5-birtokában a lakástámogatásban részesített dolgozók adatainak. E hiányt kívántuk pótolni azzal, hogy a múlt évi - hasonló tárgyú - jelentésünkhöz csatolt mellékletekben felsoroltuk a különböző támogatásban 1976. szeptember 30- ig részesült dolgozókat. A 12/1976-77. számú egyetemi körlevél rendelkezésének megfelelően tájékoztattuk a gazdálkodó egységek vezetőit az 1976. október 1- 1977. május 31- ig folyósított támogatásokról. Ezt követően azonban a körlevélben szabályozott információs rend nem valósult meg. Dolgozóink lakáshelyzetének javítására 1977. évben tett intézkedések sorát áttekintve megállapítható, hogy a Rektori Tanács és a Szakszervezeti Bizottság 1976. november 29-i együttes ülésén hozott határozatokat maradéktalanul végrehajtottuk. A jövőben változatlanul törekedni kell a lakásépítés támogatásának hatékonyabbá tételére. E téren jelentős feladat vár a gazdálkodó egység vezetőire és a Területi Lakásbizottságokra. A támogatások differenciáltabb elbírálása olyan eszköz, mely káderpolitikai céljaink megvalósítását segíti elő. Országos szinten a lakáshelyzet megoldása egyik legjelentősebb gazdasági és társadalompolitikai probléma. A megoldás gyorsítása érdekében vált lehetővé a megánlakásépités munkáltatói támogatása. Egyetemünk állami és társadalmi vezetői e probléma politikai fontosságát megértve és átérezve a szükséges intézkedéseket időben megtették. Ennek eredménye, hogy a Budapesti Műszaki Egyetemen a lakásépités-támogatási akció történelmi időszaka, valamint az e célra fordított pénzeszközök összege és a támogatásban részesített dolgozók száma olyan méretű, amely az országos nagyobb vállalatokhoz, intézményekhez hasonlítva is jelentős. (Щ