Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1976-1977
1977. február 7., 3. rektori tanácsülés
8 A tapasztalatok alapján megállapítható, hogy fiataljaink érezték és megértették a parlamentek által biztosított lehetőséget. A felszólalások száma is mutatta, hogy komo-. lyan vették a tanácskozást. Az ifjúsági parlamentek bizonyították, hogy ifjúságunk érett a közéleti szereplésre, a problémákhoz bátran és őszintén mer közeledni, s tanácsaival, javaslataival segiteni kivánja az egyetem munkáját. V. A kari és egyéb szervezeti egységek parlamentjein megválasztott 103 küldött /33 hallgató és 70 dolgozó/, valamint az Oktatási Minisztérium és az ÁIB képviselőjének, az egyetemi állami vezetők és a társadalmi szervezetek vezetőinek részvételével rendeztük meg az egyetemi parlamentet. Bevezetőben az egyetem rektora ismertette az elmúlt két év eredményeit, a következő tervidőszak várható beruházásait, beszélt többek között a lakásépítésekről, a dolgozók megbecsüléséről, a munkahelyi négyszögek kialakításáról, a fizikai dolgozó szülők gyermekei arányszámának növekedéséről a felvétel során, a SZET-es hallgatókról, s tájékoztatta a résztvevőket a már megtartott parlamentek munkájáról. A rektor beszámolója után a KISZ bizottság titkárának korreferátuma hangzott el. A beszámolót és korreferátumot követték a felszólalások. A 30 felszólaló többségében a kari parlamenteken már elhangzott, de meg nem válaszolt problémákat, kérdéseket vetette fel. Az egyetemi parlamenten résztvevő OM és ÁIB képviselők, illetve az egyetemi állami vezetők és a társadalmi szervezetek vezetői valamennyi kérdéshez hozzászóltak, illetve azokat többségükben megválaszolták. Több olyan kérdés merült fel, amely csak részben nyert megválaszolást, illetve amellyel kapcsolatos intézkedések meghozatala felsőbb szerveink hatáskörébe tartozik :