Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1976-1977

1976. november 29., 2. rektori tanácsülés

A felsorolt - szervezett - jutalmazási alkalmakon túl a különböző pénzügyi forrásokból származó jutalomkere­teket tovább terhelték a miniszteri kitüntetésekkel, miniszteri és’ rektori dicséretekkel adott jutalmak, valamint a célfeladatokra kitűzött jutalom összegek. A jelentésből megállapítható, hogy 1976. évben mind a korábban elhatározott célok anyagi elismerését, mind a Pedagógus Nap-i és November 7.-i jutalmazást megfe­lelő szinten hajtottuk végre. Arra törekedtünk, hogy a jutalmazási rendszerre vonatkozó, még hatályban le­vő szabályozás keretein belül érvényre juttassuk azo­kat a helyes alapelveket, melyek e kérdésben már a korábbi időszakban megfogalmazódtak. II. Javaslat a jutalmazási rendszer uj alapelveire. Egyetemünk dolgozóinak anyagi érdekeltségi-, illetve jutalmazási rendszerét 1970. évben a 16/1969-70.sz. egyetemi körlevél B. fejezetében szabályoztuk. A sza­bályozás - 1970. óta elrendelt kisebb módosításokkal - hatályban van. Az állami és társadalmi szervek testületéi évenként vizsgálták a jutalmazáspolitikai elvek végrehajtását. Ezek eredményeként az utóbbi években sürgetően vetődött fel az egyetemi jutalmazási rendszer fejlesztésének kérdése. Az 1970. évi szabályozást követően Egyetemünk jutalom gazdálkodását érintő több körülmény is indokolta jutái-

Next

/
Thumbnails
Contents