Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1976-1977
1976. november 29., 2. rektori tanácsülés
4 lisan alacsony összeggel való nyilvántartás feleslegesen köt le bért.- A létszám és bérgazdálkodás intézményi rendjét úgy kell kialakítani, hogy a rendelkezésre álló anyagi lehetőségek a legcélszerűbben, leggazdaságosabban legyenek felhasználhatók. A túlzott decentralizáció akadályozója a hatékony bérgazdálkodásnak, áttekinthetetlenné, bürokratikussá teszi a kötelező nyilvántartási rendszert. Törekedni kell az ésszerű centralizálásra. Ennek megfelelően legfeljebb kari szintig indokolt a decentralizálás.- A hivatkozott OM körirat kimondja, hogy átmeneti bérmegtakaritás terhére általában csak határozott időre történhet alkalmazás. Ettől eltérni csak az intézmény vezetőjének engedélyével lehet, ha a betegség, szülés, a katonai szolgálat, stb. után munkába álló dolgozó bérének biztosítása éves szinten pótelőirányzat nélkül megoldható. Köztudott, hogy az Egyetem feladatainak ellátása és a béralapeloirányzat hatékonyabb felhasználása érdekében 1970. óta az átmeneti bérmegtakaritás terhére mintegy 76 álláshelyet szerveztünk, 1975. évben ennek terhére biztosítottuk a Gazdasági és Műszaki Főigazgatóság fizikai állományú dolgozóinak a 3 %-nál magasabb bérszintfejlesztést és egyetemi szinten valamennyi dolgozónk részére a bértétel alsó határának elérését. Fenti döntéseket az állami vezetés - szakszervezeti egyetértéssel - hozta, annak felismerésével, hogy az egyetemi béralapeloirányzat volumene, a decentralizált bérgazdálkodás mellett ezeknek az intézkedéseknek az anyagi konzekvenciái biztonsággal még vállalhatók.