Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1976-1977
1976. augusztus 30., 1. rektori tanácsülés
5 A Gépészmérnöki Kar az elmúlt tanévben kezdte meg a reformtantervek szerinti oktatást az I. évfolyamon. A felsőbb évfolyamokon pedig felmenő rendszerben bevezetésre kerültek az átmeneti tantervek. Elkészült a Vegyipari és élelmiszeripari gépész szak uj tanterve, melyet az Egyetemi Tanács elfogadott. Ugyancsak az elmúlt tanévben készült el több reformtantervben szereplő tárgy programja. Az Épitészmérnöki Karon 1975/76-ban végzett az első olyan féktói?, amely az uj ágazati oktatási tartalmazó tanterv szerint tanult. A Kar elkezdte ezen uj tantervek szerinti oktatás elemzését. Az első tapasztalatok arra utalnak, hogy az ágazati oktatást’ tartalmazó uj tanterv bevezetése eredményes volt, ugyanakkor az egyes tanszékek együttműködésének fokozása, a hallgatói terhelés egyenlőtlenségeinek csökkentése, a tervezés egységes koncepciójának kialakítása és érvényesitése még kívánatosnak látszik. A Vegyészmérnöki Kar már az előző tanévben kidolgozta az uj, egymásra épülő kétfokozatú képzés tantervét, amelyet az I. éves hallgatóknál az 1975/76. tanévben vezettek be. Az uj tantervet az Oktatási Minisztérium még (iem hagyta jóvá. A tanév során a Kar többször foglalkozott az uj szakok képzésének problémáival, és néhány korrekciót hajtott végre a tanterveken.- A Villamosmérnöki Kar a tanév során elemezte az egyes oktatási formákkal kapcsolatos tapasztalatokat. Ezen kivül ugyancsak a tanév során került sor az "A" oktatási forma tantervének módosítására és a "B" oktatási forma elmúlt évben átdolgozott és jóváhagyott tanterveinek életbeléptetésére, továbbá a nappali szakmérnökképzés tervezetének és tantervének kidolgozására. Ez utóbbit az Egyetemi Tanács elfogadta és bevezetésére 1976 szeptemberében kerül sor.