Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1975-1976

1976. május 31., 6. rektori tanácsülés

11 г Miután a szakmérnökképzés egésznapos terem igénybevétellel folyik, először a szakmérnökképzés teremigényét rögzítjük. /Ha végül a nappali-, esti- és levelezőképzés teremigényét nem tudjuk kielégíteni, akkor a szakmérnöki szakok óráinak időpontját és helyét módosítjuk/, A "termezés" második lépé­sében az előadótermek elosztására kerül sor: az előadótermek karok és tárgyak közötti elosztása már többó-kevésbé kiala­kult/ ütközés esetén /ha ugyanazt a termet ugyanabban az időben két tanszék igényli/ a hallgatói létszám és a térem nagyság aránya alapján döntünk egyik tanszék javára, a másik tanszék pedig más termet kap, vagy órarend módosításra kerül sor. Az elmúlt években az oktatás teremigénye és a tanszékek el­helyezkedése alapján' megállapítottuk a karok "elvi tanulóköri helyiség keretét" azzal, hogy a karok az órarend készítésnél ezen keretet lehetőség' szerint vegyék figyelembe. Áz órarend szerinti teremelosztásnál első lépésben a kar "elvi keretébe" tesszük be a megfelelő kar óráit, és feljegyezzük azon óra­rendi órákat, melyek teremigénye a kar saját "elvi keretéből" nem elégíthető ki. Amikor valamennyi kar elhelyezte saját keretében óráinak jelentős részét, sor kerül a kereten felüli órák elhelyezésére más karok keretéből, az adott időpontban üresen maradt termekben. Ez a rendszer lehetővé teszi, hogy a karoknak a "termezés" sorrendjétől függetlenül egyenlő le­hetőségei legyenek és, hogy az igényeket a lehetőség határain $ belül kielégítsük. /Ez a módszer csak akkor alkalmazható, ha a termek egésze vagy túlnyomó többsége a központi teremgaz­dálkodás kezelésében van. Karonkénti teremgazdálkodás esetén a saját keretből nem fedezhető teremigény kielégitésö csak a többi korral történő kapcsolatfelvétellel történhetne. Ugyan­akkor az oktatás fejlődéséből származó arányeltolódások kö­vetkeztében állandóan módosítani kellene a karok kereteit, ami a tervezést igen bonyolulttá tenné/. Amennyiben a kari órarend tervezetek szerinti oktatás nem va­lósítható meg /egyes időpontokra betervezett teremigény na­gyobb a rneglév-ő termek számánál/, akkor kerül sor egy-egy kar

Next

/
Thumbnails
Contents