Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1975-1976

1976. május 31., 6. rektori tanácsülés

bővítéséről, a turizmus kiczélositésóről, a családi és baráti körbon is üzhotő, minimális folszorelé3 és létesítmény igényű egészségügyi sportmozgalmak népszerűsítéséről. Biztosítani kell az ehhoz szükségos hatékony aktivahálózat kiépítését, a sport iránt órdoklődő társadalmi munkatársak és szakemberek kiválasztását, felkészítését, valamint munkájuk erkölcsi és anyagi mogbocoülését is. Végezetül kiemeljük, hogy az állami feladat és felelősség a sporttal kapcsolatos szemlélet széleskörű megváltoztatását i­­gériyli. Л tömegek testkultúrájának fejlesztése, a szükséges föltételek biztosítása nem függhet a végrehajtásra kötelezet­tek személyes véleményétől, sogitőkészségótől vagy éppen an­nak hiányától. A határozatok végrehajtása, a szükség szerinti intézkedések megtétele az Egyetem szervezeti életének minden szintjén és munkakörében hivátali kötelesség." Az 1974 előtti állapotokat a már említett PVB anyag jól bemu­tatja. A PVB a vita eredményeként e területre a következő meg­állapításokat tette, illetve határozatokat hozta: "Az egyetemi sport helyzete hasonló az országos képhez. A köte­lezően előirt testnevelés az előirt keretekben, megfelelően fo­lyik. A versenysport helyzete a lehetőségekhez képest kielégí­tő, de az abban részt vevő hallgatók köre szűk. A tömegsport helyzete kifejezetten aggasztó, rossz. Mindezek főként a létesitményhiánnyal függenek össze. Az utób­bi években, helyi erőkből végzett elismerendő munkák javítottak a versenysport helyzetén, de gyakorlatilag semmit nem változ­tattak a tömegsport lehetőségein. A tömegsport rossz helyzetéhez a Szakszervezet, a KISZ, a MAFC és a Testnovolési Tanszék ezzel összefüggő munkájának koordi­nálatlansága is hozzájárult. Nőm megfelelő a sport fontosságáról, szerepéről vallott egyete­mi szemlélet som,' Az állami és társadalmi szervek vezetői, az oktatók, a sport fontosságának szavakban való hangoztatása mel­lett, nem tesznek kielégítő konkrét lépéseket a helyzet megvál­toztatására . A helytelen bzemlélet, a koordinálatlanság és a szervezés gyen­geségei miatt, a létesítményt nem igénylő sportágak lehetőségei nincsenek kihasználva. Annak a kormányzati elvnek megfelelően, hogy az adott intézmény testkultúrájának biztosítása állami feladat, egyetemi szinton - ha szükséges, kari szinton is - felelős állami vezető irányítá­sa alatt létrckell hozni egy olyan szervezetet, amely a testne­velés, versenysport és tömegsport egységes irányítását, koordi­nálását és ellenőrzését megoldja. A VB kéri az állami és társadalmi szervek vezetőit, ugyanakkor kötelezi az ezekben dolgozó kommunistákat, hogy minden lehetsé­ges állami, pórt, közéleti fórumon mutassanak rá az Egyetem oportléto3itmény-helyzetének tarthatatlanságára, sürgessék gyö­keresen javulást hozó döntések kimondását.

Next

/
Thumbnails
Contents