Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1975-1976
1976. május 31., 6. rektori tanácsülés
- 2 Munkáját az elmúlt időszak alatt főleg a már kialakult tömegsportolási formák szabályozása, az érintett társadalmi és állami szervek munkájának megfelelő koordinálása, a rendszeresség és a széleskörben terjeszthető agitativ tevékenység fokozása jelentette. Л meglévő összes sportolási lehetőség felmérése után elkészült az Egyetem sportpolitikai koncepciója, amely az Egyetem állami és társadalmi vezető testületéi előtt megvitatásra került. Átdolgozása, illetve véglegesitése az országos szervek várható újabb utasításai miatt, még nem történhetett meg. Л Sportbizottság tevékenysége nyomán a tömegsport irányitósa javult. Kialakult egy jobb pálya- és teromhasználnti rend, amolynok alapján fejlődött a tömogsport. /3.sz melléklet/ Л Szakszervezet és a KISZ félévenkénti sportaktiva megbeszéléseinek, illetve vezetőképzésének formája megszilárdult»ezeken a Sportbizottság képviselője rendszeresen részt vesz, s а feladatok előkészítésébe szakmai tanácsokkal kapcsolódik be. Л Sportbizottság több területen egyetemi hallgatókat kért fel, hogy társadalmi munkában a pályákon rendszeresen kisérjék figyelemmel az ott folyó sporttevékenységet. 1975-ben megtörtént az "önköltséges" tanfolyamok rendszerének továbbfejlesztése, egységes szabályozása /4.sz. melléklet/. A Szakszervezet igényeinek megfelelően a Testnevelési Tanszék oktatói megszervezték az egyetemi oktatók, dolgozók gyermekei részére az úszásoktatást. Az oktatók és a dolgozók számára megvalósult az evezŐ3 tanfolyam. 1976-ban a vitorlázáshoz szükséges vizsga sikeres letétele érdekében vitorlás tanfolyamot szerveztünk. Megvalósult a KISZ tömegsport egyes szakágainak testnevelő tanári segitése. Labdarúgásnál két oktató, kézilabda, kosárlabda sportágakban ogy-egy oktató tevékenykedik rendszeresen. A szakemberek tollaslabda, atlétika és úszás szakágakban az egyes versenyek lebonyolításánál az igényeknek megfelelő létszámban segítenek. A KISZ területén az utóbbi két évben - ha kismértékben is - emelkedett az egyes bajnokságokban részt vevők száma /az 1975-1976. tanévben rendezett versenyeket és a részt vevők számát a 6.SZ. melléklet tartalmazza/. Az összlétszám 2780 fő, de egyes hallgatók több sportág versenyeiben is részt vesznek és igy ez a szám csak kb. 1500 hallgató versenyzését jelenti. Több sportágban pl. tollaslabda, asztalitenisz, a létesítmények szűk befogadóképessége miatt, bővítésre nincs lehetőség. Az 50 ft-os támogatási keret bevezetésével az elmúlt 2 év során mintegy 300 000 Ft~ot fordítottunk a kollégiumi tömegsport fejlesztésére. Ennok is betudható, hogy az ott rendezett versenyek száma gyarapodott és a részt vevők száma is növekedett. A létszám növekedése érdekében az egyes versenyek megrendezésére fokozottabban figyelmet fordítottunk, azért is, hogy a részt vevők sportolása rendszeresebb legyen. Három évvel ezelőtt 130 csapat nevezett be a kispályás labdarugó bajnokság-