Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1975-1976
1976. január 12., 3. rektori tanácsülés
4- átképző tanfolyamok a más területen végzett, de az Iparágban dolgozó műszakiak részére. Több Szakbizottság felvetette az alapképzés és a továbbképzés közötti kapcsolat szorosabbá tételének szükségességét. Meg kellene vizsgálni annak lehetőségét, hogy a felsőéves egyetemi hallgatók néhány megjelölt szakmérnöki, vagy továbbképző előadást fakultativ tárgyként felvehessenek, ebből kollokválhatnának is, ugyanúgy az un. szintentartó tanfolyamok egy részét pótolhatná, ha a végzett mérnökök is részt vehetnének egyes egyetemi előadásokon. Az utóbb elmondottakból láthatóan a szakmérnökképzés és a tanfolyami továbbképzés közötti különbség lényegesen csökkenni fog. Ez is indokolja a két képzési forma szervezeti egységesitését. Az elvi irányitás a tematikák kidolgozásáig és az előadók kijelöléséig a Szakbizottságokon keresztül a Karok kezében maradnak, mig a lebonyolitás a szakmérnöki tanfolyamoknál is az Intézet hatáskörébe kerülne át. így nyilna lehetőség - egyenlőre legalább az oktatásügyi tárcán belül - a postgraduális képzés teljes egységesítésére, koordinálásra. A beszámoló időszakában intenzivebbé vált a MTESZ és a Szakbizottságok kapcsolata is. A legtöbb bizottságban részt vesz a szakterületileg illetékes MTESZ tagegyesület képviselője - legtöbbször az oktatási bizottság tagja - igy a társadalmi szervek igényei közvetlenül érvényesülhetnek a továbbképzési tervek és a konkrét tematikák kialakításában. A tematikák konkrét formában történő bekérését a fentiek figyelembevételével végeztük. /А beszámolási időszakban az 1975/76 tanév tematikáinak összegyűjtése megtörtént./