Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1975-1976
1976. január 12., 3. rektori tanácsülés
12 -áll a szakra káderfоjlosztési tervükkel összhangban küldeni a mérnököket• Ez nézetünk szerint na cég mn minden esetben zósi forma mind a vállalatok, mind a népgazdaság szempont já' kielégítését. . Bár gazdasági mérnök szak az Egyetlen három karán folyik, lényegében az Egyetemen folyó mérnökképzés valamennyi szakiránya részt vehet ebben, miután a Gépészmérnöki Kar a gépipari ágazat mellett az energiagazdálkodási ágazatot is gondozza és itt a villamosmérnökök továbbképzése folyik, a Közlekedésmérnöki Kar pedig ellátja az épitési ágazat gondozását is. A Vegyészmérnöki Karon pedig a vegyészmérnökök kapnak gazdasági továbbképzésre lehetőséget. A képzési forma elindítása óta Egyetemünkön megvan a törekvés arra, hogy tartalmi vonatkozásban a képzés rugalmasan igazodjék a termelési és gazdasági feladatokhoz. Ennek megfelelően tantervűinkben a szükséghez képest olyan módosításokat, kiegészítésüket alkalmaztunk, amelyek a gazdasági mér nők munkájához éppen az 1968/69. tanévben is sor került, amikor tantervűnkben előtérbe helyeztük a vezetés-szervezés ismeretek oktatását is. A tartalmi fejlesztés lehetőségeinek egyik jelentős bázisa lesz az Ágazati Gazdaságtani és Szervezéstudományi Intézet létrehozása. Az Intézet egyik fő feladata lesz olyan tudományos kutatási bázis megteremtése, amely a műszaki gazdasági vezetés, a rendszer mérnöki feladatok ellátása szempontja-