Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1974-1975
1974. november 25., 3. rektori tanácsülés
10 Év közben felvetődött a gondolat, hogy az egyetemen és a környező kollégiumokban zárt TV lánc-rendszert építsünk ki. A lefolytatott vizsgálatok szerint ennek megvalósítása rendkívüli anyagi befektetést igényelne, ezért egyenlőre eltekintünk a megépítésétől. Ide soroljuk az aula teljes felújítását, amely rövidesen befejeződik. A hangosításra évek óta nagyon sok kísérletet tettek eredménytelenül, mert rossz volt. Most remélhetőleg jól készítjük el. Minden ember, aki az Egyetem területére belép, élvezi a parkot és a kertet. A kertészet évről-évre jól oldja meg feladatát. A két év alatt végrehajtott fásítás környezet védelmi eredményeket is hoz rövidesen. A Közlekedésmérnöki Kar tervezett uj épülete miatt a Kertészetet kitelepítjük a MAFC gondnoki épülete mellé. Az elmúlt időszakban a dolgozók jobb munkakörülményeinek megteremtése érdekében több helyen öltözőt, mosdót, létesítettünk, vagy újítottunk fel:- Üzemeltetési és Karbantartási Osztály műhely dolgozói részére 3 V.2. épületben,- a KSZ dolgozóinak az E épületben,- az Építőipari laboratóriumban, a F. épületben, a Kinizsi utcában a hallgatók és dolgozók részére,- a Gépgyártástechnológiai Tanszék műhelyében.